
Egyelőre európai parlamenti (EP) képviselő maradhat az összeférhetetlenségi ügyei miatt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által feljelentett Mircea Diaconu: a bukaresti táblabíróság pénteken a javára döntött abban a perben, amelyben a politikusok vagyonosodását és összeférhetetlenségi ügyit vizsgáló testület indított ellene annak érdekében, hogy vonják vissza mandátumát.
2014. október 12., 19:212014. október 12., 19:21
2014. október 12., 19:212014. október 12., 19:21
A bíróság szerint a Diaconu összeférhetetlenségét kimondó ANI-megállapítás megalapozatlan, ezért visszautasította a Központi Választási iroda (BEC) jegyzőkönyvének érvénytelenítését, amely tanúsítja, hogy Diaconu EP-mandátumot nyert.
Az ítélet nem jogerős, ellene az ANI a legfelsőbb bíróságon fellebbez. Az ANI azzal érvelt, hogy az alkotmánybíróság úgy határozott: az összeférhetetlenség miatt elítélt parlamenti és önkormányzati képviselők az elítéléstől számított három évig semmilyen választott tisztségre nem pályázhatnak.
Eddig jogi vita alakult ki amiatt, hogy a tisztségbeli összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt elítélt törvényhozók megpályázhatnak-e más, addig általuk be nem töltött választott tisztséget az említett időszakban, vagy semmilyen választott funkcióért nem szállhatnak versenybe.
A félreértést az okozta, hogy a 176/2010-es számú, a közszereplők feddhetetlenségének feltételeit szabályozó törvény úgy fogalmaz: az elítélt személyek nem pályázhatnak „ugyanarra” a tisztségre három évig. Ezt a bíróságok szó szerint értelmezték, emiatt indulhatott a májusi EP-választáson Mircea Diaconu, aki függetlenként mandátumot is szerzett. A bíróságokkal ellentétben a feddhetetlenségi ügynökség úgy értelmezte a jogszabályt, hogy a tiltás valamennyi választott tisztségre vonatkozik.
A színész-politikust korábban elítélték összeférhetetlenség és érdekellentét miatt, ezért a bukaresti központi választási iroda eredetileg nem hagyta jóvá az indulási jogát az EP-választáson. Diaconu bírósághoz fordult, és alap-, valamint másodfokon egyaránt nyert.
A bíróság arra hivatkozott, hogy a törvény szövege homályos, pontatlan, és nyelvtani értelmezés szerint Diaconu esetében a tiltás csak a romániai szenátori tisztségre vonatkozik, mert elítélésekor a bukaresti felsőháznak volt tagja.
Mint ismeretes, Diaconunak 2012-ben le kellett mondania a művelődési miniszteri tisztségről, miután kiderült: összeférhetetlenségnek minősül, hogy 2008-ban egyszerre volt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora és a bukaresti Nottara színház igazgatója. Ráadásul azt is a terhére rótták, hogy közalkalmazottként a saját feleségét alkalmazta rendezőként.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!