
Nyilatkozatban utasította el Lucian Duţă (fotó), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) korábbi vezetője a kormány vádjait, miszerint ő a felelős azért, hogy a lakosság nem kapta meg az egészségbiztosítási kártyákat.
2013. július 15., 15:532013. július 15., 15:53
A kormány a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének jelentése nyomán vasárnap jelezte, hogy feljelentést tesz Duţă ellen az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságnál (DNA), mivel őt tekintik felelősnek a kártyák elkészítésére vonatkozó szerződés kapcsán tapasztalt rendellenességekért, amelyek nyomán az államot 1,2 millió eurós kér érte. Az ellenőrzés során az egészségügyi minisztériumot, az egészségbiztosítót és az Állami Nyomdát vizsgálták meg.
A jelentés emlékeztet, hogy az egészségügyi kártyák bevezetéséről a kormány 2010 szeptember eleji ülésén döntött, az előterjesztés Cseke Attila egészségügyi minisztertől és Duţától származik. A tervek szerint a kártyákat 2011 januárjától kezdték volna gyártani, és havonta egymillió darab készült volna el, így mintegy 18-19 hónap alatt mind a 18,5 millió biztosítással rendelkező polgárhoz eljutott volna. A kormányzati ellenőrző testület azzal gyanúsítja Duţát, hogy nem, illetve rosszul tett eleget hivatali kötelezettségeinek, amikor nem kötött szerződést az Állami Nyomdával, és kizárólagos, pályáztatás nélküli szerződést kötött a Román Postával a küldemények kézbesítésére, ennek nyomán az Állami nyomda 1,2 millió eurós kárt szenvedett.
Duţă ugyanakkor vehemensen cáfolja az ellene megfogalmazott vádakat. Mint rámutatott, a nyomda egy éve és két hónapja várja, hogy a CNAS új vezetője – akit ő Victor Ponta miniszterelnök protezsáltjaként jellemzett – leadja a megrendelést. Szerinte az ügyet azért rángatták elő a fiókból, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy Relu Fenechiu azóta lemondott közlekedési minisztert a legfelsőbb bíróság pénteken nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte korrupció miatt. Duţă 2009 decembere és 2012 májusa között állt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élén.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!