CFR: Băsescu szerint a kormány fékezi a privatizációt

„Egyes politikusok menekülni próbálnak a siker elől" – kommentálta ironikusan hétfőn Traian Băsescu államfő azt a tényt, hogy a kormány továbbra sem zárja le a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának sikeresnek nevezett privatizációját, ehelyett az általa vezetett, nemzetbiztonsági ügyekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyásához köti a tranzakció nyélbe ütését.

Balogh Levente

2013. augusztus 05., 18:402013. augusztus 05., 18:40

Az államfő hétfőn úgy vélte, a kormány ki akart erőszakolni egy precedenst azáltal, hogy be akarta vonni a CSAT-ot a privatizálási folyamatba, holott inkább a pályázat győztesére kellene nyomást gyakorolni, hogy végre fizesse ki a vételárat. Leszögezte: a CSAT szigorúan a 2002/415-ös törvény alapján jár el, amikor nem hajlandó utólagosan szentesíteni a korábban már jóváhagyott folyamatot.

„A CSAT feladata idén február 5-én véget ért, amikor jóváhagyta a privatizációs stratégiát, amely leszögezi: a privatizációs folyamat lebonyolítása a kormány és a közlekedési tárca felelőssége” – jelentette ki az államfő. Băsescu egyúttal azzal vádolta meg Victor Ponta miniszterelnököt – aki maga is tagja, sőt alelnöke a CSAT-nak –, hogy szándékosan ment szabadságra épp akkor, amikor ő péntekre rendkívüli ülésre összehívta a CSAT-ot, hogy napirendre tűzzék a CFR Marfă ügyét. „Ez nem szép dolog, de megyünk tovább a kohabitáció érdekében” – fűzte hozzá újfent ironikusan az elnök.

Kemény bírálatok a kormánynak

Băsescu kifejtette: a CSAT már csak azért sem illetékes az ügyben, mert a kormány ellenőrzése nem az ő feladata, hanem a parlamenté. „A CSAT nem foglalkozik részvényeladással” – hangsúlyozta Băsescu. Az elnök azzal vádolta meg a kormányt, hogy az menekülni próbál a felelősség elől. Felrótta azt is, hogy a kormány nem jelentette meg a Hivatalos Közlönyben a privatizációs tender végeredményéről szóló határozatot. A törvények értelmében a győztesnek ezt követően 30 napon belül ki kell fizetnie a vételár tíz százalékát – jelen esetben 20,2 millió eurót –, majd újabb 30 napon belül a vételár további részét. A határozat közzé tétele nélkül azonban nem lehet megkötni a szerződést.

Az államfő emlékeztetett: a folyamat „levegőben lóg”, miközben a kormány nem tartja be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé vállalt kötelezettségét, miszerint szeptember végéig magánkézbe adja a céget. Emellett annak a veszélyét is felvázolta, hogy a győztesnek kihirdetett Grup Feroviar Român (GFR) kártérítést követel, amit közpénzből kell kifizetni. Ezért felszólította a kormányt, hogy ne akadályozza tovább a privatizációs folyamatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés