Budapest nem szól bele, kire szavazzunk

Bárki lesz Románia leendő elnöke, bízom abban, hogy a novemberi államfőválasztás nyomán újraindulhat a legfelsőbb szintű román–magyar párbeszéd, és megteremtődnek a kétoldalú együttműködés feltételei – jelentette ki szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Németh Zsolt.

Rostás Szabolcs

2014. október 29., 20:492014. október 29., 20:49

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az elnökválasztás vasárnap rendezendő első fordulója kapcsán közölte, Magyarország nem határoz meg preferenciákat a megmérettetés kimenetele kapcsán, ennek megfelelően attól függetlenül törekszik a jószomszédi viszony kialakítására, hogy Romániának jobb- vagy baloldali államfője lesz. Emlékeztetett, hogy 2012 májusa – Victor Ponta kormányának hatalomra kerülése – óta nem került sor magyar-román miniszterelnöki szintű egyeztetésre.

A politikus érthetőnek és örvendetesnek nevezte, hogy az RMDSZ-es Kelemen Hunor és a néppárti Szilágyi Zsolt személyében két magyar jelölt is indul az államfőválasztáson. Szerinte a belső verseny azáltal nyerhet visszaigazolást, ha magas lesz a magyarok részvételi aránya a választásokon.

„De Magyarország nem mondja meg, kire kell szavazni, a döntés az erdélyi magyar választópolgárok kezében van. Ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik jelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak” – szögezte le kérdésünkre Németh Zsolt.

A politikus mindezt azzal kapcsolatban igyekezett tisztázni, hogy az RMDSZ az elmúlt napokban sajtóhirdetések, kampányanyagok útján azt hirdeti: Orbán Viktor miniszterelnök a szövetség államfőjelöltjét támogatja a megmérettetésen.

Tőkés László EP-képviselő a sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy Szilágyi Zsolt a kommunista diktatúra elleni temesvári harcában is mellette volt. „Büszkén állíthatjuk, hogy mi, magyarok kivettük a részünket a rendszerváltásból, s most egy olyan államelnökjelöltet támogathatunk, mint Szilágyi” – mondta Tőkés. Az EMNT elnöke a korábbi romániai választásokon az erdélyi magyarok részéről tapasztalt szavazókedv kapcsán reményének adott hangot, miszerint a verseny adta körülmények a vasárnapi választáson is mozgósítani fogják a közösség tagjait.

Tőkés szerint alaposan feltételezhető, hogy az RMDSZ újabb titkos paktumot kötött bukaresti koalíciós partnereivel arról, hogy a választások második fordulójában a baloldali jelöltet, Victor Pontát támogatja. Emlékeztetett arra, hogy a 2012-es parlamenti választások előtt is létezett titkos megállapodás az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői között, amelyet az RMDSZ akkor volt kénytelen elismerni, miután az egyik szerződő fél nyilvánosságra hozta a dokumentumot.

Toró T. Tibor elmondta, az idei lesz az első olyan államfőválasztás Romániában, amikor az erdélyi magyarság félelem nélkül, a szívére hallgatva választhat a szerinte az RMDSZ által képviselt Bukarest-központú, illetve az EMNP által képviselt Erdély-központú magyar politika között.

A néppárt elnöke úgy vélte, a korábbi önkormányzati vagy parlamenti választásokon, amelyeken magyar–magyar verseny alakult ki, a magyar szavazók döntését mindig befolyásolta a félelem, hogy a magyar szavazatok megoszlása miatt képviselet nélkül marad a közösség. „Most azonban a magyarok értékalapon dönthetnek, a jó választás pedig Szilágyi Zsolt” – jelentette ki Toró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés