Brüsszeli petíció a székelyföldi autonómiáért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Petícióval fordult kedden az Európai Parlamenthez (EP) a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Szellemi Honvédelmi Mozgalom és a Székelyföldért Társaság annak érdekében, hogy az erdélyi magyar kisebbség egy egységes régióban élhessen Románia területén.

MTI

2013. november 26., 19:462013. november 26., 19:46

Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója Bagó Zoltán fideszes EP-képviselőnek adta át a petíciót, aki az EP petíciós bizottságának tagjaként azt hivatalosan is beterjesztette. Csizmadia elmondta, a cél a székelyek autonómiájának biztosítása, amelyet 7150 szellemi honvédő támogatott aláírásával.

Bagó Zoltán rámutatott, elsődleges cél, hogy a petíciós bizottság tűzze napirendre a beadványt annak érdekében, hogy a bizottság plénuma előtt elhangozzanak a jogi érvek, a dokumentum végcélja pedig az, hogy Románia a túlnyomórészt svédek lakta, de Finnországhoz tartozó Aland-szigetek, a Dánia részeként széles körű autonómiát élvező Feröer-szigetek, vagy a döntő részben német ajkúak lakta olaszországi Dél-Tirol mintájára alakítsa ki közigazgatási régióit. A fideszes politikus szerint a beadvány nem a kollektív jogok, hanem a regionalizmus és az önkormányzatiság szemszögéből közelít a kérdéshez, a petíciós bizottság plénuma pedig decemberben vagy januárban foglalkozhat az üggyel.

A magyarországi civil szervezetek beadványában az aláírók többek között az unió szerződésének második cikkében lefektetett megkülönböztetés, diszkrimináció tilalmára hivatkoznak, és kifejezetten elismerik, hogy az EU-jogban nem szerepelnek közvetlen kisebbségvédelmi rendelkezések, és az a nemzeti kisebbségek autonómiájáról sem rendelkezik konkrétan, éppen ezért az uniós szubszidiaritás, a regionalitás és az önkormányzatiság elvére hivatkoznak.

Megállapítják ugyanakkor a petíció benyújtói, hogy az erdélyi magyarság autonómiája régóta napirenden lévő kérdés, mégsem történt ebben az ügyben Romániában semmilyen előrelépés. A beadvány aláírói az ENSZ, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint az Európa Tanács dokumentumaira is hivatkoznak, akárcsak a magyar–román alapszerződés egyes passzusaira.

A petíció arra kéri az EU intézményeit, hogy ne támogassa a tagállamok diszkriminatív közigazgatási intézkedéseit, állapítsa meg, hogy az etnikai kisebbség fogalmába beletartoznak-e az őshonos nemzeti kisebbségek, s ha igen, van-e jogi eszköze az ő védelmükre, illetve vizsgálja meg, mennyire van összhangban az EU alapvető céljaival „a békétlenséget, konfliktust keltő” tagállami kisebbségpolitika. „Az autonómia semmilyen körülmények között nem veszélyezteti vagy fenyegeti az azt biztosító állam szuverenitását és területi egységét” – áll a beadványban.

Csizmadia László arról is beszélt, szerinte Románia esetében világosan látszik, hogy egy közösséget akarnak tönkretenni és megszüntetni, de a civilek úgy gondolják, hogy „nem engedhetik el székely testvéreik kezét”. „A célunk az, hogy Európa figyeljen fel arra, hogy békesség Európában csak abban az esetben lehet, ha a kisebbségek is megkapják azokat a jogokat, amelyek járnak nekik” –húzta alá a CÖF alapítója, nyomatékosítva: nem vitatnak egyetlen határt sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés