
Egyelőre lekerül a napirendről a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyik legismertebb politikusa, Elena Udrea kizárása a pártból, miután Vasile Blaga pártelnök az egyik hírcsatornának elmondta: szerdán tárgyalt a politikusnővel, aki biztosította „a párt iránti elkötelezettségéről”, és közölte, hogy nem érdekli más politikai alakulat.
2013. augusztus 08., 16:132013. augusztus 08., 16:13
„Tárgyaltam Udreával, és nincs okom azt hinni, hogy a beszélgetés nem volt őszinte. (...) Az ilyesmiket a párton belül kell megtárgyalni” – jelentette ki Blaga annak kapcsán, hogy egyes PDL-s politikusok a nyilvánosság előtt bírálták Udreát, amiért az a Népi Mozgalom Párt (PMP) iránti szimpátiájának, és a két párt közötti együttműködés szükségességére vonatkozó véleményének is hangot adott.
Blaga egyúttal cáfolta, hogy létezne olyan feketelista, amelyen Elena Udrea és Theodor Paleologu korábbi művelődési miniszter neve is szerepel, mivel ő személy szerint nem híve a pártból történő kizárásoknak, ezért ez a téma nem is szerepel a pártelnökség augusztus 17-i, nagybányai ülésének napirendjén. „Nem tartunk senkit erőszakkal a pártban, mindenki szabadon dönthet, ha más utat akar választani” – jegyezte meg ugyanakkor az elnök. Hozzátette: amikor a hét elején azt mondta, a képmutatás nem tolerálható a végsőkig, nem konkrét személyre gondolt.
Arról, hogy a 17-i elnökségi ülésen szóba kerülhet az „elhajlók” szankcionálása, Andreea Paul, a PDL első alelnöke beszélt még hétfőn. Elena Udrea a PDL márciusi tisztújító kongresszusán került szembe Blagával, a korábban a Nemzeti Liberális pártban (PNL) politizáló politikusnőt tartották Blaga legesélyesebb kihívójának a pártelnöki tisztségért vívott küzdelemben.
A Traian Băsescu államfőhöz, a PDL korábbi elnökéhez közel állónak tartott Udrea azonban meglepetésre alulmaradt, Băsescu ezt követően jelentette be, hogy szakít a PDL-vel, és új utakat keres. Ennek nyomán életre hívta a népi Mozgalom Alapítványt, amelynek célja a jobbközép politikai oldal megújítása, és amely nemrég kezdeményezte a Népi Mozgalom Párt bejegyzését. Udrea volt az, aki még a hivatalos bejelentés előtt kiszivárogtatta a PMP bejegyzését, több ízben is a két párt együttműködésének szükségességét hangoztatta, ugyanakkor olyan sajtóhírek is felröppentek, hogy esetleg átlép az új „Băsescu-pártba”.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!