Bizonyítaniuk kell a cégeknek, hogy megvédik vagyonaikat

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Biztonságkockázati elemzést kell készíttetniük az országban működő, anyagi javakkal rendelkező cégeknek január 1-jéig, ellenkező esetben öttől tízezer lejig terjedő büntetésre számíthatnak.

Jánosi András

2015. október 27., 13:002015. október 27., 13:00

Az elemzések elkészíttetése, beszerzése 2012-ben vált kötelezővé egy vonatkozó kormányhatározat révén, mely elsődleges határidőnek folyó év január elsejei dátumot szabott meg, illetve azon cégek számára, amelyek 2012. június 16-a után létesültek, 2016. január elseje a határidő.

A jogszabály szerint az elemzések hiánya öttől tízezer lejig büntetendő – hívta fel a figyelmet a határidő közeledtével Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, hogy az ellenőrzéssel a rendőrség, a csendőrség, valamint a polgármesteri hivatalok, illetve ezek megbízottjai vannak felhatalmazva. Minden olyan romániai cégnek kötelező elvégeztetnie a biztonságkockázati elemzést, amely anyagi javakkal rendelkezik, függetlenül attól, hogy a cégjegyzékben társas vagy egyéni tulajdonjoggal szerepel-e, egyesületként vagy alapítványként.

Ugyanakkor a minisztériumoknak, a helyi és országos adminisztrációs egységeknek, különböző intézményeknek, illetve minden olyan szervezetnek rendelkeznie kell ilyen elemzéssel, amely anyagi javakkal és értékekkel rendelkezik – egészítette ki Filip. Mint megtudtuk, e tervekben olyan biztonsági intézkedéseket szögeznek le, amelyek elfogadható szintre csökkentik a kockázatokat. A szóvivő elmondta, csak olyan szakemberek állíthatják ki az elemzéseket, akik szerepelnek az országos kockázatfelmérői jegyzékében. Feladatuk, hogy azonosítsák az egységek sebezhetőségét, meghatározzák a kockázatokat, és megállapítsák azt a veszélyességi szintet, amelynek az egység ki van téve, ugyanakkor megoldásokat is kell javasolniuk a veszélyek csökkentésére.

Amennyiben egy cég nem tett meg eleget a vagyonbiztonság érdekében, a felmérő az elemzésben kérheti, hogy például még egy őrt alkalmazzon a vállalkozás, vagy egészítse ki biztonsági rendszerét – további – térfigyelő kamerával. A szóban forgó elemzéseket háromévente meg kell újítani, illetve egy biztonsági incidens (betörés, rablás) után legalább két hónapon belül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés