
Fotó: Veres Nándor
Bekerült a Traian Băsescu államfő által javasolt kölcsönösségi elv a külföldiek földvásárlását szabályozó román törvénytervezetbe: az átdolgozott változatot kedden fogadta el a szenátus.
2014. február 11., 17:502014. február 11., 17:50
A földtörvényt tavaly módosította a román parlament, elővásárlási jogokkal nehezítve a termőföld külföldi tulajdonba kerülését, tekintettel arra, hogy január elsején lejárt a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó moratórium. A jogszabályt Băsescu január elején visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, mert több pontatlanságot talált benne.
Az államfő javaslatára a szenátus által elfogadott módosítások közé bekerült az is, hogy az európai uniós polgárok és jogi személyek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vásárolhatnak termőföldet Romániában.
Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora az MTI-nek elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy a kölcsönösségi elv benne maradna a törvényben a képviselőházi vita után is, mert tudomása szerint ezt a kormány nem támogatja. Korábban Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter azt mondta: „nem vehető komolyan” egy ilyen módosítás, mert ezt csak kétoldalú államközi szerződésekben lehet szabályozni.
Az RMDSZ-es szenátor ugyanakkor működésképtelennek tartja a jogszabályban előírt elővásárlási feltételrendszert olyan körülmények között, amikor a visszaszolgáltatások még nem fejeződtek be. Tánczos Barna szerint nem lehet megkövetelni a földjüket áruba bocsátó gazdáktól, hogy összeállítsák az elővásárlási joggal rendelkező szomszédok listáját. A jogszabály ugyanis elővásárlási jogot biztosítana az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.
A szenátus által kedden elfogadott törvénybe az is bekerült, hogy az országhatár 30 kilométeres körzetében található földterületeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet eladni: a jogszabály korábbi változatában húsz kilométeres mélységű volt a határsáv.
A honatyák ugyanakkor pontosították, hogy a törvény mind a román, mind az uniós magánszemélyekre, illetve jogi személyekre vonatkozik. A törvénytervezet végleges formájáról a képviselőház fog dönteni.
A külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül eddig is birtokolhattak termőföldet Romániában. A román sajtó szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ez csaknem 8 százaléka az ország több mint 9 millió hektárnyi megművelt földterületének.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!