Nyilvánosságra hozta a kormány az amerikai Bechtel építőcéggel az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést. A mintegy 1500 oldalas dokumentumot kedden tették közzé a nagyberuházásokért felelős minisztérium honlapján. A kormány a közelmúltban döntött arról, hogy nyilvánosságra hozza az idén felbontott szerződést.
2013. július 30., 20:222013. július 30., 20:22
Az autópálya megépítéséről még 2004-ben írták alá a szerződést, amely rendkívül kedvezőtlen volt az államra nézve. A szerződés értelmében az államnak eredetileg 2,2 milliárd eurót kellett volna fizetnie a 415 kilométeres Bors–Brassó sztrádáért, ugyanakkor eddig csak 52 kilométer épült meg, amiért már 1,4 milliárd eurót kifizettek, a szerződés felbontása miatt pedig további 37,2 millió eurós „fájdalomdíjat” kell kifizetnie a kormánynak. Elemzők felhívták a figyelmet, hogy a kormány nem az eredeti, a jelenleg is hatalmon levő Szociáldemokrata Párt által 2004-ben megkötött szerződést hozta nyilvánosságra, hanem a munkálatok 2005-ös leállását követően már a Tăriceanu-kabinet által 2006-ban módosított, illetve a Boc-kormány által 2011-es újratárgyalt változatot.
Mint ismeretes, a Brassó–Segesvár–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Bors nyomvonalon haladó sztráda megépítését 2003-ban bízta rá a kormány a Bechtelre, a munkálatokra azonban előzőleg nem írtak ki versenytárgyalást. Ezért is volt képtelen az állam külső finanszírozást találni a sztrádára, az Európai Bizottság ugyanis felrótta Bukarestnek, hogy nem átlátható, többszereplős pályázaton ítélte oda az autópálya megépítésének jogát.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!