Băsescu ellenzi a patikanyitást szabályozó törvényt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elutasította a patikanyitás liberalizálására vonatkozó törvényt Traian Băsescu államfő, aki a jogszabály-módosításra vonatkozó dokumentumot visszaküldte újratárgyalásra a parlamentnek.

2014. október 22., 17:482014. október 22., 17:48

Az államelnök azzal indokolta döntését, hogy a törvény gátolná a piaci versenyhelyzet fennmaradását. Mint rámutatott, a parlament az eredeti dokumentumhoz képest számos módosítással fogadta el a tervezetet, amely a mostani formájában rendkívül megnehezítené a gyógyszertár nyitását fontolgató vállalkozások dolgát, „ez pedig a fogyasztókra is kihatna.”

Băsescu azt kifogásolta, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz semmiféle határidőt arra vonatkozóan, hogy meddig alkalmaznák a továbbiakban a demográfiai korlátot a patikák engedélyezése esetén, így „a kritérium meghatározatlan ideig hatályban maradhat”, ez pedig az államfő szerint tisztességtelen versenyhelyzetet alakítana ki.

Mint ismeretes, a patikák létesítését a 2008/266-os törvény a lakosság számarányának függvényében korlátozza: megyeszékhelyeken 3500, városokban pedig minden 4000 lakos után nyílhat egy gyógyszertár. A jogszabály ugyan demográfiai kritériumokhoz köti a gyógyszertárak nyitását, a 42. cikkellyel azonban lehetővé vált, hogy a plázákban és a tömbházak földszintjén is patikák létesüljenek. A 42. cikkelyt Cseke Attila korábbi egészségügyi miniszter felfüggesztette, a tiltás 2014. december 31-éig van érvényben.

A módosítás kezdeményezői azt javasolták, hogy a cikkelyt végleg töröljék a jogszabályból, az államelnök elé került változatban azonban a demográfiai kritérium továbbra is megmaradt a városokban létesítendő patikák esetében. Băsescu azonban úgy vélekedett a korlátozást legkésőbb jövő szeptemberben végleg el kellene törölni, ezért ebben a formában nem hirdeti ki a törvényt.

Az államfő a Versenytanács által nemrég közölt álláspontra is emlékeztette a parlamentet, miszerint a falvak ellátását mozgó patikákkal lehetne megoldani, de az is egy lehetőség, hogy a háziorvosok számára engedélyezzék a gyógyszerek árusítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés