Az RMDSZ nem számít csodákra

„Országos szinten jól működik a Szociáldemokrata Párttal kötött kormányzási egyezség” – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A szövetség vezetőjét azok után kérdeztük, miután több, az erdélyi magyarság számára fontos ügyben úgy tűnik, a PSD csupán látszólag – vagy még annyira sem – tartja tiszteletben a március elején aláírt megállapodást.

Szucher Ervin

2014. április 26., 10:272014. április 26., 10:27

2014. április 26., 10:322014. április 26., 10:32

Előbb Dan Şova szállításügyi miniszter karcsúsította gyorsforgalmi úttá a Marosvásárhely és Brassó között tervezett sztrádaszakaszt, majd a múlt hét második felében Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter és Mircea Duşa honvédelmi miniszter okozott csalódást a magyar közösségnek. Míg az orvosi egyetemre látogató Costoiu képtelen volt az oktatási törvény betartására bírni a MOGYE román többségű vezetőségét, Duşa nacionalista hangulatkeltéssel válaszolt a Maros megyei prefektusi szék betöltése körül felmerült kérdésre. Megítélésében, az RMDSZ-szel kötött protokollum ellenére, a tisztséget csakis egy román nemzetiségű személy foglalhatja el.

„Nincsenek illúzióink, hisz az RMDSZ eddig is hihetetlen erőfeszítésében tellett a kormányzási partnereivel betartatni azok ígéreteit. Függetlenül attól, hogy a Demokratikus Konvenció ’1996 és 2000 közötti időszakáról vagy liberálisokkal, majd legutóbb a demokrata-liberálisokkal voltunk kormányon, soha nem dőlhettünk hátra, hisz egyik fél sem tartotta be ígéreteit anélkül, hogy azt következetesen számon kértük volna. Csodavárásra most sem számítunk” – ismerte be a nyilatkozó szövetségi elnök.

Duşa szerint nem, Kelemen szerint lesz magyar prefektus

A leendő Maros megyei prefektus személye körüli találgatásokat a hét végén Mircea Duşa honvédelmi miniszter nyilatkozata tette még rejtelmesebbé. A PSD nacionalista vonalát képviselő maroshévízi illetőségű politikus Marosvásárhelyen kijelentette, hogy az RMDSZ nem kapja meg a főispáni tisztséget, melyet „úgy, ahogy Hargita és Kovászna megyében, itt is egy román nemzetiségű személy fog elfoglalni”. Duşa szerint az RMDSZ-nek  a prefektusi tisztség követelése helyett inkább a gazdasági és szociális célkitűzéseinek megvalósításával kellene foglalkoznia a magyarlakta településeken.

Az érdekvédelmi szervezet Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor nem hinné, hogy a Duşa által elképzelt forgatókönyv szerint alakulnának a dolgok. „A napokban a kormányfő megerősítette, hogy az egyezségnek megfelelően, az RMDSZ jelölheti a Maros megyei prefektust” – nyilatkozta a Krónikának Brassai. Kérdésünkre, hogy a szövetségben egyezség született a kormánymegbízott személyéről, a megyei elnök csak annyit mondott, hogy „van egy elképzelésünk”.

Legutóbb Frunda György tűnt befutónak, minekután a volt szenátor korábban visszautasította pártja felkérését. Frunda neve azok után merült fel újból, hogy Soós Zoltán múzeumigazgató meggondolta magát és végül személyes okokra hivatkozva, visszalépett. A megye – 1990 utáni első – magyar nemzetiségű főispánjának a kinevezése sokat már nem késhet, ismerte el Brassai Zsombor, aki szerint a napokban lesz egy utolsó egyeztetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel. Portálunknak nyilatkozva utóbbi elmondta, hogy az eddigi egyeztetések során egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy a PSD vezetői meggondolták volna magukat és megszegnék az egyezséget. „Én senkinek a hiedelmével nem akarok vitába szállni, különösképpen, ha annak a választási kampányban ad hangot, mint például Mircea Duşa. A jelen állás szerint azonban az RMDSZ jelöli Maros megye prefektusát. Ha a szociáldemokraták ezt másként akarták volna, akkor a napokban nem csak alprefektust, hanem prefektust is neveztek volna ki” – vélekedett Kelemen.

A Frunda vagy más, RMDSZ-es politikus kinevezését illetően a szövetségi elnök elmondta, hogy a szervezet nem szabott magának határidőt. „Bármikor megnevezhetjük a Maros megyei kormánymegbízottat, mint ahogy a Szilágy meg Bihar megyei alprefektust is. Annyi az egész, hogy, ha a kiszemelt személy nem köztisztviselő, előbb le kell tennie egy vizsgát és ideiglenesen el kell foglalnia egy másik állást” – magyarázta Kelemen Hunor, aki szerint most már csak napok, legfeljebb hetek kérdése az új tisztségviselők jelölése és kinevezése.

„Costoiu nem hagyott cserben”

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében nem hagyta cserben a magyarságot a felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter, vélekedett Kelemen, amikor azzal szembesítettük, hogy az intézmény magyar oktatói szerint Mihnea Costoiu inkább formális látogatást tett a MOGYE-n, mintsem, hogy határozottan kiálljon a törvényesség mellett és a román vezetőket jobb belátásra sarkallja.

„Számtalanszor átbeszéltük a vásárhelyi egyetem ügyét a miniszterrel, aki mindig is partnernek bizonyult a kérdésben. Nekünk nem vele kell harcolnunk, mert nem ő az, aki nem hajlandó tiszteletben tartani az oktatásügyi törvényt” – fejtette ki Kelemen Hunor. A kormányfő-helyettes hozzátette, hogy bár a marosvásárhelyi egyeztetés kudarccal és a magyar vezetők visszavonulásával végződött, a harc nincs elveszve, hisz a Ponta-kabinetnek vannak még eszközei a törvény biztosította önálló magyar struktúrák létrehozásának kieszközölésére. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor üzenni is kívánt a vezetői testületekből lemondó magyar professzoroknak. „Nem jó felállni, kiszállni, a harcot félúton feladni. Ez nem jellemző a magyarságra” – vélekedett Kelemen Hunor, emlékeztetvén, hogy „még voltak elvesztett csatáink, ám a háborút csak mi nyertük”.

A nyomvonalon a lényeg

Az észak-erdélyi autópálya sorsát illetően Kelemen Hunor szerint nincs ok aggodalomra amiatt, hogy Dan Şova közlekedésügyi tárcavezető mindössze gyorsforgalmi útra „rajzolta át” a Marosvásárhely–Brassó szakaszt. Az RMDSZ-elnök megítélésében most az a fontos, hogy a sztráda ügye végre kimozdult a holtpontról, így Aranyosgyéres és Marosvásárhely között még az idén elkezdik a földterületek kisajátítását. „Ami a folytatást illeti Brassó irányában, az a lényeg, hogy a nyomvonal nem módosult. Az már költségvetési kérdés, hogy egyből autópályaként épül majd meg vagy előbb gyorsforgalmi út lesz belőle, amit utólag fognak szélesíteni” – fejtette ki álláspontját a szövetség elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 30., péntek

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban

Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök

Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök
2026. január 21., szerda

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban

Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban
2026. január 19., hétfő

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben
Hirdetés
2026. január 19., hétfő

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket

Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket
2026. január 15., csütörtök

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene

Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene
2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
2026. január 04., vasárnap

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek

Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek
Hirdetés