
Az egészségügyi minisztérium bukaresti épülete előtt tüntető orvosokkal tárgyalt csütörtökön Eugen Nicolăescu tárcavezető, aki vasárnap délelőttre hosszabb megbeszélésre hívta a sztrájkolókat. A háromszéki kórházakban eközben fogytán a pénz.
A miniszter elmondta: felhatalmazást kapott Victor Ponta kormányfőtől, hogy a munkaügyi és a pénzügyi tárcával is egyeztessen az egészségügyi alkalmazottak bérének növeléséről. „Az orvosok bérezési rendszerének módosítása nemcsak az egészségügyi tárca feladata, így a tárgyalásokat már szombaton elkezdjük. Jövő héten ugyanakkor több törvénytervezetet is bemutatunk, amelyek éppen az orvosok korábbi követeléseinek tesznek eleget. Nem ígérem, hogy minden problémára megoldást találunk, például nem valószínű, hogy a bruttó hazai termék 6 százalékát az egészségügy finanszírozására tudjuk fordítani, de kis lépésekkel mindenképpen előrébb jutunk” – fogalmazott Nicolăescu. A miniszter arra kérte az orvosokat, hogy a megbeszélések lezártáig függesszék fel a tüntetést, hiszen „minden bizonnyal amúgy is elég tennivalójuk akad a kórházakban.” A tárcavezető szerint jövő szerdáig vagy csütörtökig minden bizonnyal sikerül megegyezni a bérrendszer módosításához szükséges lépésekről. Nicolăescu elismerte, hogy a rezidens orvosoknak nagyon nehéz dolguk van, de elmondása szerint már több hónapja dolgoznak a probléma megoldásán, az egészségügyi rendszer reformján.
Csütörtökön egyébként már második napja tüntetett több mint száz egészségügyi alkalmazott a minisztérium előtt. Az orvosok béremelést követelnek, emellett azt is szeretnék, ha a kormány a bruttó hazai terméknek (GDP) legalább 6 százalékát fordítaná az egészségügyi rendszerre. A Nicolăescuval folytatott megbeszélés után Leonard Bărăscu, a Sanitas szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott: elfogadják a tárcavezető meghívását a vasárnapi tárgyalásra, azonban folytatják tiltakozó akciójukat, amíg a kormány eleget nem tesz követeléseiknek.
Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei vezetője eközben csütörtöki sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy Háromszéken a közkórházaknak sem a működésre, sem a fizetésekre nincs fedezete, és egyelőre megoldás sem körvonalazódik a helyzet orvoslására. A kórházigazgatók költségvetés-intézmény menedzsere például elmondta, legkevesebb 4,5 millió lej kiegészítésre van szükségük, hogy novemberben és decemberben legalább takaréklángon működhessenek. A kézdivásárhelyi kórháznak legkevesebb 2,5 millió lej kellene az orvosok bérére, valamint a szükséges gyógyszerek és fogyóanyagok megvásárlására.
A háromszéki egészségügyi dolgozók ugyanakkor bejelentették: csatlakoznak a fővárosi tiltakozás-sorozathoz, a megye több szakembere hamarosan Bukarestbe utazik, emellett aláírásokat gyűjtenek egy általános sztrájk kirobbantásához. „A helyzet tarthatatlan, négy év alatt a kórházak finanszírozása és a fizetések folyamatosan csökkentek, miközben a gyógyszerek, a szolgáltatások drágultak. Követeljük, hogy fokozatosan növeljék az egészségügy költségvetését, amíg eléri 2014-ben a bruttó hazai termék 6 százalékát. Azt akarjuk, hogy állítsák le az egészségügyi minisztérium úgynevezett reformját, amely arra kényszerítené a közkórházakat, hogy cégként vagy civil szervezetként működjenek” – hívta fel a figyelmet Neagovici.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!