Az EMNT segítséget nyújt az erdélyi szavazatok eljuttatásához

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segítséget nyújt abban, hogy a magyarországi parlamenti választások Erdélyben leadott levélszavazatai eljussanak a magyar külképviseletekre – közölte egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke (képünkön).

MTI

2014. március 20., 18:222014. március 20., 18:22

Sándor Krisztina elmondta, a választásokig irodáik meghosszabbított nyitva tartással működnek, de emellett munkatársaik ellátogatnak valamennyi olyan településre, amelyről sokan kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, és segítséget nyújtanak a levélszavazatokat kísérő azonosító űrlap kitöltésében és a szavazat eljuttatásában is.

Az EMNT ügyvezetője hozzátette, postázni is lehet a szavazatokat, de azt tanácsolják a választóknak, hogy inkább bízzák az EMNT-re a szavazatukat, mint a román postára. A sajtótájékoztatón kaphatták meg az újságírók azt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kiadott szórólapot is, amely a szavazás menetéről tájékoztat, és az EMNT erdélyi irodáinak címeit is tartalmazza. Sándor Krisztina elmondta, ezt a lapot 150 ezer háztartásba juttatja el az EMNP.

Sándor Krisztina megjegyezte, az EMNT és az EMNP a regisztráció folyamatában is együttműködött, így az EMNP helyi irodáiban is leadhatók a szavazatok. Hozzátette, lesznek olyan települések, ahol a lelkésznél vagy más köztiszteletnek örvendő személynél lehet majd leadni a levélszavazatokat.

Az EMNT ügyvezetője valószínűnek tartotta, hogy már ezen a héten megérkeznek az első választási levélcsomagok az erdélyi szavazóknak. Hozzátette, Erdélyből több mint 120 ezer magyar állampolgár kérte felvételét a választói névjegyzékbe, közülük több mint 80 ezernek az EMNT nyújtott segítséget a regisztrációhoz.

A sajtótájékoztatón részt vevő Szűcs Zoltán konzul azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy a magyar külképviselet javaslata szerint március 27-ig postázzák a levélszavazatukat azok a választók, akik postai úton akarják továbbítani szavazatukat. A konzul az MTI-nek magyarázatként hozzátette, a román posta - a honlapján közzétett tájékoztatás szerint – 10 nap alatt vállalja a külföldi levelek célba juttatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés