Az egyházzene kényelmes zubbonyában

Együttesével, a budavári Mátyás-templom zene- és énekkarával többszörösen is bebizonyította, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek zenei nyelve is alkalmas liturgikus kompozíciók megalkotására. A jubileumi ötvenedik évhez közeledve Tardy László karnagy jól érzi magát az egyházzene önként vállalt zubbonyában.

2014. október 15., 19:022014. október 15., 19:02


– Közel ötven éve dirigálja a Mátyás-templom kórusát. Mi kötötte ilyen hosszú időre – talán örökre – az egyházi zenéhez?

– Ennek több magyarázatával is szolgálni tudok. Elsősorban a családi háttér: szüleim vallásos emberek voltak, pedagógus édesanyámat például 55 éves korában azért nyugdíjazták, mert templomba járt, és erről nem volt hajlandó lemondani. Együtt énekeltek édesapámmal a mosonmagyaróvári katolikus templomban, ahol jómagam is nagyon sok szép művel ismerkedtem meg. Ennek ellenére – és annak dacára, hogy zongoráztam, csellóztam – nem készültem zenei pályára. A műszaki pálya felé vonzódtam, a műegyetemre felvételiztem, de nem vettek fel – osztályidegennek számítottam, mivel édesapám Hunyadi gróf, a soborsini királyi kastély utolsó magyar urának főintézője volt. Maradt hát a zene, ahol semmiféle eredetigazolást nem kértek, „csak” tehetséget. A világhírű győri leánykórus karnagya Szabó Miklós készített fel, olyan sikeresen, hogy rögtön a második évet kezdhettem a zeneakadémián.

– Ilyen ígéretes kezdet ellenére sem vonzotta a világi zene, a szimfóniák vagy operák csillogása?

– Dehogynem. Viszont felvételem után, amikor elmentem Szabó Miklóshoz, hogy megköszönjem a segítségét, ő azzal engedett el, hogy Laci, neked a tanulás mellett feltétlenül el kell járnod a Mátyás-templom kórusába. Nem feltétlenül az egyházzenéért, hanem Bárdos Lajos karnagyért, akitől olyan dolgokat tanulhatsz, mint senki mástól. Egy év után ő nyugdíjba ment, de ennyi idő alatt is megfogott az egyházzene levegője. Akkoriban érvényben volt egy olyan rendelkezés, miszerint a friss diplomásoknak kötelezően három évet kellett tanítaniuk vidéken. Én viszont akkor már négy éve tagja voltam a Gesualdo énekegyüttesnek, amely a kor amolyan King Singerének számított, s mivel azt nem akartam abbahagyni, készen álltam akár munkanélküliként is Budapesten maradni. Persze közben mindenféle kultúrházi, üzemi együtteseket korrepetáltam, amikor egyszer csak a házinénimtől arról értesültem, hogy a Mátyás-templomban összevont karnagyi-kántori állást hirdettek meg.

A teljes interjú az Erdélyi Napló október 16-án megjelenő 41. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés