Az egyházzene kényelmes zubbonyában

Együttesével, a budavári Mátyás-templom zene- és énekkarával többszörösen is bebizonyította, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek zenei nyelve is alkalmas liturgikus kompozíciók megalkotására. A jubileumi ötvenedik évhez közeledve Tardy László karnagy jól érzi magát az egyházzene önként vállalt zubbonyában.

2014. október 15., 19:022014. október 15., 19:02

– Közel ötven éve dirigálja a Mátyás-templom kórusát. Mi kötötte ilyen hosszú időre – talán örökre – az egyházi zenéhez?

– Ennek több magyarázatával is szolgálni tudok. Elsősorban a családi háttér: szüleim vallásos emberek voltak, pedagógus édesanyámat például 55 éves korában azért nyugdíjazták, mert templomba járt, és erről nem volt hajlandó lemondani. Együtt énekeltek édesapámmal a mosonmagyaróvári katolikus templomban, ahol jómagam is nagyon sok szép művel ismerkedtem meg. Ennek ellenére – és annak dacára, hogy zongoráztam, csellóztam – nem készültem zenei pályára. A műszaki pálya felé vonzódtam, a műegyetemre felvételiztem, de nem vettek fel – osztályidegennek számítottam, mivel édesapám Hunyadi gróf, a soborsini királyi kastély utolsó magyar urának főintézője volt. Maradt hát a zene, ahol semmiféle eredetigazolást nem kértek, „csak” tehetséget. A világhírű győri leánykórus karnagya Szabó Miklós készített fel, olyan sikeresen, hogy rögtön a második évet kezdhettem a zeneakadémián.

– Ilyen ígéretes kezdet ellenére sem vonzotta a világi zene, a szimfóniák vagy operák csillogása?

– Dehogynem. Viszont felvételem után, amikor elmentem Szabó Miklóshoz, hogy megköszönjem a segítségét, ő azzal engedett el, hogy Laci, neked a tanulás mellett feltétlenül el kell járnod a Mátyás-templom kórusába. Nem feltétlenül az egyházzenéért, hanem Bárdos Lajos karnagyért, akitől olyan dolgokat tanulhatsz, mint senki mástól. Egy év után ő nyugdíjba ment, de ennyi idő alatt is megfogott az egyházzene levegője. Akkoriban érvényben volt egy olyan rendelkezés, miszerint a friss diplomásoknak kötelezően három évet kellett tanítaniuk vidéken. Én viszont akkor már négy éve tagja voltam a Gesualdo énekegyüttesnek, amely a kor amolyan King Singerének számított, s mivel azt nem akartam abbahagyni, készen álltam akár munkanélküliként is Budapesten maradni. Persze közben mindenféle kultúrházi, üzemi együtteseket korrepetáltam, amikor egyszer csak a házinénimtől arról értesültem, hogy a Mátyás-templomban összevont karnagyi-kántori állást hirdettek meg.

A teljes interjú az Erdélyi Napló október 16-án megjelenő 41. lapszámában olvasható.