Amerikai-magyar feszültség: Budapest magyarázatot vár

Éles konfliktus robbant ki a budapesti és a washingtoni kormány között, mivel a tengeren túli hatóságok mintegy tíz magyar állampolgártól megvonták az amerikai beutazási engedélyt, mert állítólag korrupciós cselekményekben vettek részt.

Hírösszefoglaló

2014. október 19., 19:222014. október 19., 19:22

Az ügy előzménye a Napi Gazdaság egyik cikke, amelyben a napilap feltárta: több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon, az amerikai fél pedig erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Amerikai Egyesült Államokba.

André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője egy pénteki háttérbeszélgetésen arról beszélt, magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, mivel az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. A diplomata azt állította, bizonyítékaik is vannak ellenük, és korrupt kormányzati tisztviselõkrõl és kormánytagokról is említést tett, ám részleteket nem árult el. Az ügyvivőt aznap bekérették a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati sajtótájékoztatóján közölte, a magyar kormány és az általa irányított tárca teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében. A tárcavezető elmondta, André Goodfriend ideiglenes ügyvivő a KKM-nek tíznél kevesebb magyar állampolgárról beszélt, aki nem léphet be az Egyesült Államokba, de neveket nem közölt.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal összefüggésben, Szijjártó kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba.

„Nagyon komoly ügyről van szó, amelyben találgatásoknak, feltételezéseknek, homályosításnak nincs helye. Magyarország továbbra is várja, hogy minél előbb bocsássák rendelkezésére azokat a – budapesti amerikai nagykövetség közleménye által – hitelesnek nevezett információkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárokkal szemben” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: a tervek szerint kedden Washingtonban találkozik Victoria Nulanddel, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesével, és reményei szerint ezt a kérdést is meg tudják vitatni.

A baloldali ellenzéki pártok tájékoztatást és vizsgálatot kértek a magyar kormánytól a történtek nyomán. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a korrupciógyanúra hivatkozva foganatosított amerikai beutazási korlátozás miatt mára összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát. Molnár elengedhetetlennek nevezte, hogy a területért felelős állami vezetők és miniszterek, a belügyminiszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója és az Információs Hivatal főigazgatója tájékoztatót adjanak a kialakult helyzetről.

Corlăţeannal találkozik Szijjártó 
Titus Corlăţean román külügyminiszterrel is találkozik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyek Tanácsa hétfőn Luxemburgban rendezendő ülése keretében. A budapesti tárca vasárnapi tájékoztatása szerint az EU külügyminisztereinek hivatalos találkozója alkalmából folytat megbeszélést a román diplomácia vezetőjével.
„A kétoldalú találkozó súlya abban is áll, hogy a két ország között felmerült számos vitás kérdés rendezése a Romániában élő jelentős magyar kisebbség érdekében elengedhetetlen” – szerepel a minisztérium közleményében. A KKM hozzátette: Románia a harmadik legnagyobb exportpiacot jelenti Magyarország számára, így a megállapodás mindkét fél szempontjából kiemelt jelentőséggel bír.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés