Az Erdélyi Magyar Néppárt aggasztónak tartja, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalását rögzítő dokumentum semmilyen garanciát nem tartalmaz az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítésére – foglalt állást az alakulat az RMDSZ kormányzati szerepvállalása kapcsán
2014. március 04., 15:172014. március 04., 15:17
2014. március 04., 17:032014. március 04., 17:03
„Egy felelős politikai szervezet számára a kormányzás önmagában nem érték, hanem eszköz a közösségi érdek érvényesítésére. Ezt pedig nemcsak a bársonyszékek számának rögzítésével, hanem konkrét célok és pontos határidők nyilvános kitűzésével, továbbá szilárd biztosítékok megfogalmazásával lehet elérni. Annál inkább fontos ez a bukaresti politika zavaros és átláthatatlan környezetében, ahol az adott szó semmire nem kötelez, hagyománya van a szerződésszegésnek. Az erdélyi magyarság képviseletében az RMDSZ a rendszerváltozás utáni korszak leggyengébb teljesítményű és talán leginkább magyarellenes kormányát készül legitimálni, ugyanazt a csoportot, amely két évvel korábban a nacionalista kártyát kijátszva, a MOGYE magyar karának létrehozását támadva buktatott kormányt és került hatalomra. Ráadásul annak a kormányprogramnak a végrehajtását vállalta ezzel a lépéssel az RMDSZ, amelyet 2012-ben maga is elutasított a parlamentben” – olvasható a Toró T. Tibor pártelnök által aláírt állásfoglalásban.
Az EMNP álláspontja szerint a Szociáldemokrata Unióval kötött kormányzati megállapodás körmönfontan megfogalmazott szövegére az RMDSZ vélhetően megpróbál optimista kommunikációt építeni és ismét – mint annyiszor az elmúlt években – becsapni választóit. „Nem sokat ígérnek az olyan megfogalmazások, mint hogy a kormány »továbbra is támogatni fogja« a hosszú évek óta szándékosan hátráltatott kisebbségi törvény elfogadását, vagy hogy »megfelelően« támogatja a Nemzeti Kisebbségek Kutatóintézetét. A »területi-közigazgatási egységek zászlója« kitűzésének lehetőségét megvizsgáló nyilvános vita megszervezése sem feltétlenül az autonómia szimbóluma, a székely zászló szabad köztéri használatára vonatkozik – áll a dokumentumban.
Az Erdélyi Magyar Néppárt úgy véli, hogy minden bizonnyal a korábban beharangozott, a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet „taktikai” megfontolásokból szép csendesen lekerül a napirendről, hiszen a kormányzati megállapodás még halvány utalást sem tartalmaz ezzel kapcsolatban. Szerintük az erdélyi magyar közösség szempontjából a kormányzati szerepvállalás hatékonyságának legfontosabb fokmérője, hogy közelebb visz-e az autonómia ügyének megoldásához. „Az eddigi tapasztalat alapján szinte biztosra vehető, hogy kormányra kerülésével az RMDSZ – akárcsak korábban minden egyes alkalommal – ismét sutba vágja az autonómia ügyét, amelyet kizárólag választási kampányban, vagy ellenzékben tűz »harcosan« zászlójára” – foglal állást a politikai alakulat.
A dokumentum utolsó részében a március 10-én, Marosvásárhelyen tartandó Székely Szabadság Napjára is kitérnek, amelyre szerintük nagy szükség lenne az RMDSZ támogatására is, hiszen kedvező politikai megoldás a magyarság megmaradásának igazi garanciáját jelentő autonómia kérdésében csakis a közösség közvetlen politikai szerepvállalása nyomán születik.
„Azok, akik ezt ellehetetlenítik, a közösségi érdek ellen cselekszenek. Ezért az Erdélyi Magyar Néppárt részvételre szólítja közösségünk minden cselekvésre kész tagját. Hisszük: az autonómia a megoldás és azt csak közösen érhetjük el! – áll a Toró T. Tibor pártelnök által aláírt közleményben.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!