
Romániában a felnőtt lakosság csaknem kétharmada (63 százalék) bízik a korrupcióellenes ügyészségben (DNA), és több mint fele (57 százalék) érdeklődéssel követi a politikusok letartóztatásáról és elítéléséről szóló híreket a médiában.
2015. március 12., 16:322015. március 12., 16:32
Az IRES közvélemény-kutató intézet jelentése rámutat: a megkérdezettek 49 százaléka véli úgy, hogy Románia jó irányban halad, míg 40 százalék állítja ennek ellenkezőjét.
A válaszadók 77 százaléka helyesli, hogy az utóbbi hónapokban számos, korrupcióval vádolt politikust ítélt el a bíróság, illetve helyezett letartóztatásba, 93 százalékuk pedig úgy látja: a román társadalomban a korrupció általánosan elterjedt jelenség.
A felmérésből kiderült: főleg az erdélyiek és bánságiak vélik úgy, hogy a korrupció elsősorban kormányzati szinten van jelen, a moldvaiak körében az átlagnál magasabb azok aránya, akik szerint a helyhatóságok is ugyanolyan korruptak, mint a központi közigazgatás.
Az IRES-jelentés szerint az igazságszolgáltatásban korábban példátlanul magas szintre, 43 százalékra emelkedett a DNA főügyészének, Laura Codruța Kövesinek a bizalmi indexe, akiben főleg a férfiak és az értelmiségiek bíznak. Tiberiu Nițu legfőbb ügyészben a megkérdezettek 30 százaléka bízik, míg a korrupcióellenes intézmények egykori megalapításában szerepet játszó Monica Macovei volt igazságügyi miniszterben a megkérdezettek 23 százaléka.
A közvélemény-kutatás március 9–10. között készült több mint ezerfős, Románia felnőtt lakosságának nézeteit 3 százalékos hibahatárral tükröző reprezentatív mintán.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!