
Parlamenti vita lehetősége nélkül, úgynevezett felelősségvállalással terjesztette kedden a törvényhozás elé a decentralizációs törvényt a kormány.
2013. november 19., 19:522013. november 19., 19:52
A központi intézmények önkormányzati hatáskörbe utalásáról szóló jogszabály így néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia.
Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a parlament két házának együttes ülésén úgy fogalmazott, hogy kormányának hadseregnyi kenyerét féltő minisztériumi tisztviselővel kellett megharcolnia azért, hogy megvalósítsa a decentralizációt, amelyet 1989 óta minden parlamenti párt megígért, de nem vitt véghez. A parlamenti vita kiiktatását a kormányfő az időhiánnyal indokolta, mert szerinte politikai ellenfele, a jobboldalt támogató Traian Basescu államfő „szabotálja”, vagyis alkotmányossági óvásokkal és a törvénytervezetek megfontolásra való visszaküldésével hátráltatja a kormánytöbbség munkáját.
A jogszabály értelmében egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézmények, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnek január elsejétől önkormányzati hatáskörbe Romániában. Ponta azt ígérte, ezzel a törvénnyel nem ér véget a decentralizáció: a jövőben azokat a közszolgáltatásokat is átadják a helyi közösségeknek, amelyeket az érintettek ellenállása miatt most nem sikerült.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, az RMDSZ-frakció tagjai nem támogatják aláírásukkal azt, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal próbálja meg hátráltatni a decentralizációs törvény hatályba lépését. Az RMDSZ nélkül az ellenzéknek nincs esélye a szükséges támogatást – a honatyák több 25 százalékának, plusz egy főnek az aláírását – megszereznie a bizalmatlansági indítvány beterjesztéséhez.
A jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette: alkotmánybíróságon támadja meg a decentralizációs törvényt, amellyel szerinte nem a döntéshozatalt viszi közelebb az állampolgárokhoz, hanem a helyi „kiskirályok” forrásait és hatalmát akarja növelni a jövő évi választásokra készülő szociálliberális kormány.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!