
A legfelsőbb bíróság elé került Klaus Johannisnak, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjének összeférhetetlenségi ügye: a bíróság csütörtökön szeptember 30-ára halasztotta az első tárgyalást.
2014. szeptember 25., 21:042014. szeptember 25., 21:04
A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tavaly közzétett jelentése szerint a nagyszebeni polgármesteri tisztséget betöltő Johannis megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsában is tagságot vállalt. A polgármester azonban tagadja, hogy a helyi piacokat működtető vállalat vezetésében részt venne, a víz- és csatornaszolgáltató vállalat pedig szerinte olyan regionális – több települést kiszolgáló – közmű, amelyre nem vonatkozik az összeférhetetlenségi tiltás.
Az ANI jelentése ellen Johannis a gyulafehérvári táblabíróságon emelt panaszt, amely első fokon a polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán került a legfelsőbb bíróságra az ügy. Ha a bíróság a Feddhetetlenségi Ügynökségnek ad igazat, Johannis három évig nem tölthet be választott tisztséget, és – bár ő a jobboldal legesélyesebb államfőjelöltje – nem vehet részt a novemberi elnökválasztáson.
Johannis feddhetetlenségi ügye váratlanul került napirendre a legfelsőbb bíróságon: a román igazságszolgáltatás megszokott sebességére utalva az elnökjelölt augusztusban még úgy vélekedett, hogy a fellebbezési tárgyalásra még hónapokig vagy akár évekig várni kell.
Így is kétséges, hogy jogerős ítélet születhet a novemberi választás előtt. A keddre kitűzött tárgyaláson csak azt vizsgálja egy – az ügyeket „megszűrő” – bírói tanács, hogy perképesek-e a felek, és formai szempontból megfelel-e a követelményeknek az ANI fellebbezése.
Ha Johannist novemberben elnökké választják, mandátuma idejére mentelmi jogot kap, és az ellene zajló polgári peres eljárást várhatóan felfüggesztik. Romániában novemberben választják meg a tízéves elnökség után leköszönő Traian Băsescu utódát. A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a második fordulóban dőlhet el Victor Ponta, a szociáldemokraták és Klaus Johannis, az ACL jelöltje között.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!