A felszín alatti valóság

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Szakértőként viselkednek, de a racionalitás helyett az érzelmeket engedik végül felülkerekedni a használtautó-vásárlók – világított rá az Adevărul napilap gazdasági rovata egy elemzésben, amely a romániai helyzetet hivatott bemutatni. A „feltétel nélküli bizalom” azonban orosz ruletthez hasonló játszmává teszi a járműtulajdonos-cserét – hívják fel a figyelmet. A körültekintés mellőzésén emberéletek is múlhatnak.

Székelyhon

2014. szeptember 27., 16:052014. szeptember 27., 16:05

Az ország egyik legnagyobb használtautó-hirdetéseket közlő portálja, az Autovit.ro által készített felmérés eredményeit foglalta össze az Adevărul. A névtelen válaszadók „bevallottan” barátok, ismerősök, rokonok véleményét kérik ki, amikor előtérbe kerül egy új jármű beszerzése. Főleg azok jóváhagyása vagy ellenzése nyom a latban egy-egy „mustra” alkalmával, akik már túl vannak hasonló procedúrán – emeli ki a lap, arra is rámutatva, hogy az utólag többnyire sikertörténetként hangoztatott beszerzésekhez képest a valóság sokkal borúsabb.

Szervizbe? Minek?

Alapvető követelmény, hogy az autó mind esztétikailag, mind műszakilag legyen a lehető legjobb állapotban – tér ki a vásárlás fő szempontjaira az Adevărul. Ehhez képest az Autovit.ro felmérésébe bekapcsolódott több tízezer válaszból kiderült, az emberek 43 százaléka maga vizsgálja át a vásárolandó gépet, 33 százalékuk egy ismerőst, barátot, rokont is bevon a „műveletbe”, és csupán 24 százalékra tehető azok aránya, akik fizetés előtt szakszervizbe viszik az autót.

Az Autovit.ro működtetői szerint ennek rendkívül egyszerű oka van: az autóvásárlás olyan „ünnepi alkalomnak” számít, amikor az előzetesen átgondolt, aprólékosan összeállított tesztelési listát elnyomják az érzelmek és az új szerzemény közelsége jelentette izgalom, így legtöbben hajlamosak minden mást – beleértve a biztonságot is – ennek alárendelni, majd utólagosan próbálnak racionális magyarázattal szolgálni a szembetűnő, mégis figyelmen kívül hagyott, jelentős beruházást igénylő hibákra.

Nincs szükség rá, de kell

A prioritási listán előkelő helyet foglal el – a kifogástalan esztétikai és műszaki állapot után – a „korrektség”. Minden vásárló elvárja az eladótól, hogy kizárólag a színtiszta igazat mondja a felkínált gépjárműről – ami a kilométeróra állását, a korábban elszenvedett sérüléseket, javításokat illeti. A sorban a fizetendő környezetvédelmi illeték, majd a felszereltség következik. Az Adevărul itt kitér a Romániában jellemző „státusszimbólumot vásárolok” jelenségre, ugyanis magas azok aránya, akik számos olyan feláras extrákat is nélkülözhetetlennek tartanak, amelyekre egyrészt nincs szükségük, másrészt szinte soha nem használnak – gondolnak itt a karosszéria színére fényezett lökhárítóra, a hátsó elektromos ablakokra, könnyűfém-felnikre, krómdíszekre vagy éppen a manapság szinte semmilyen gyakorlati haszonnal nem bíró ködlámpákra.

Százezerben? Elhiszem

A vásárlók még hiányosan vezetett szervizkönyv mellett is képesek hinni az eladónak, amikor a négykerekű korához viszonyított kevés megtett kilométer okáról érdeklődve azt a választ kapják, hogy „kímélték, csak hétvégente kirándulásokhoz és nyaralásokhoz használták az autót”. Az Autovit.ro válaszadóinak mindössze 27 százaléka vetette alá szakszerű, adatbázist is használó ellenőrzésnek a gépkocsit vagy fordultak a Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatalhoz (RAR) további információkért. Ennél is rémisztőbb, hogy az új tulajdonosok kevesebb mint fele végezteti el a kötelezőnek tartott motorolaj-, vezérlés- és szűrőcseréket.

Útmutató a tanácstalanoknak

Az Adevărul néhány hasznos tippel is szolgált: a legkevesebb kockázattal az első tulajdonos által áruba bocsátott autó bír, de időt – és a későbbi kellemetlenségek megelőzéséért némi pénzt – áldozva javallott a szakszerű átvizsgálás feltételéhez kötni a megvételt, illetve lopás, korábbi balesetek kiszűrésére átfuttatni a járművet a RAR rendszerén. Amennyiben az értékesítő másképp gondolja, érdemes elállni a vásártól. Az is előnyös megoldás, ha használtautó-kereskedőhöz fordulnak – közülük is előnyt élveznek azok, amelyek nem viszonteladóként, hanem saját költségükre és kockázatukra importált autókat árulnak. Nem ritka az sem, amikor egy használtautó-kereskedés jótállást vállal a gépkocsira.

Végül, de nem utolsósorban figyelmeztetnek: a meggondolatlan vétel tragikus következményekkel is járhat, számos olyan esetre volt példa, amikor a vásárlás után, de még az átíratás előtt váratlan meghibásodás okozott végzetes balesetet. Az eladásra felpolírozott karosszéria és a szilikontól csillogó belső nem garancia semmire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés