A ciántechnológiás bányászat ellen tiltakozott az EMNT és az EMNP Verespatakon

Színvallásra szólította fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a román pártokat a Verespatakra tervezet ciántechnológiás aranybánya ügyében.

Székelyhon

2014. május 11., 18:592014. május 11., 18:59

2014. május 11., 19:002014. május 11., 19:00

A két alakulat szimpatizánsai vasárnap Verespatakon tartottak tiltakozó megmozdulást a ciántechnológiás bányászat ellen. Közös nyilatkozatukban kijelentették, „a bányanyitás merénylet Erdély és az erdélyiek ellen”. Úgy értékelték, a verespataki bányaberuházás „Románia eddigi történetének a legnagyobb léptékű korrupciós ügye”. Felkérték ugyanakkor a választások után megalakuló Európai Bizottság elnökét és környezetvédelmi biztosát, hogy tartsák tiszteletben az Európai Parlament (EP) éppen négy évvel ezelőtt hozott határozatát, amelyben Áder János és Tőkés László kezdeményezésére a testület a cianidos bányászat betiltását határozta el.

Tőkés: disznóvágás helyett környezetvédelem

A település unitárius templomában tartott tiltakozó megmozduláson Tőkés László EMNT-elnök elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság nem alkotott jogszabályt az cianidok használatát tiltó EP-határozat alapján. Hozzátette, a bizottságnak az akácok és a disznóvágás helyett a környezetvédelemmel és a kisebbségi ügyekkel kellene foglalkoznia. „A fontos dolgokba nem avatkozik be, a jelentékteleneket pedig túlszabályozza” – bírálta a bizottságot az európai parlamenti képviselő.

Tőkés László azt is megemlítette: „meglett az eredménye annak”, hogy a külügyi tárca a belügyekbe való beavatkozás gyanúját vetette fel a rendezvénnyel kapcsolatban. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke felszólalásában egy kisebbfajta csodának nevezte, hogy a közösségi összefogás mindeddig megakadályozta a verespataki bányanyitást. A pártelnök szerint a csoda azt igazolja, hogy létezik közösségi erő, létezik közösségi szolidaritás. „A közösség ebben az ügyben fedezte fel a maga erejét” – állapította meg a pártelnök. Ezt azért tartotta fontosnak, mert az erdélyi magyarság autonómiaharcának a sikere is a közösség erejében rejlik.

„Ha elbukik Verespatak, sokan a reményüket vesztik” – jelentette ki az elnök.

A tiltakozó megmozduláson a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatát is felolvasták. A KMKSZ tudatta, a Beregszászi járásban található nagymuzsalyi aranybánya kapcsán a kárpátaljai magyar közösség is érintett a cianidos aranybányászat ügyében. A szövetség Kárpát-medencei összefogást sürgetett a cianidos bányászat betiltása érdekében.

A verespataki tiltakozó megmozdulásra Erdély egész területéről mintegy kétszáz EMNT és EMNP szimpatizáns érkezett. A csendőrség nagy erőkkel vonult a településre attól tartva, hogy a bányaprojekt támogatói ellendemonstrációt szerveznek. Ellenakcióra és rendbontásra azonban nem került sor.
 
Korodi meggyőzte Illést?

A verespataki fórumra a szervezők meghívták Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkárt is, aki viszont a Krónika értesülései szerint Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter „rábeszélésére” mondta vissza részvételét. Mint arról beszámoltunk, a verespataki Bányászat Jövője (Viitorul Mineritului) nevű szakszervezet állásfoglalásra kérte a bukaresti külügyminisztériumot Illés tervezett látogatása kapcsán. Nyílt levelében a szakszervezet úgy vélekedett, a magyarországi államtitkár, Tőkés László és más magyar politikusok jelenléte „a verespataki munkahelyek elleni tiltakozáson felmérhetetlen szociális megrázkódtatást idézhet elő\" a helyi közösségben, a közelmúltban történt elbocsátások után ugyanis ezer család megélhetése vált bizonytalanná. Ennek nyomán a román külügyi tárca pénteken szóbeli jegyzékben kért magyarázatot Magyarország bukaresti nagykövetségétől azzal kapcsolatban, hogy Illés Zoltán is szerepel a verespataki tiltakozó megmozdulás programjában.

„Elviekben a külügyminisztérium helyteleníti, hogy külföldi hivatalosságok a magánlátogatás intézményét használják fel olyan üzenetek közvetítésére és/vagy olyan eseményeken való részvételre, amelyek érinthetik Románia szuverenitását, vagy beavatkozást jelenthetnek a román állam belügyeibe” – szerepel a külügyminisztérium közleményében.

Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet közölte, a román külügyminisztérium sajtóhírekkel kapcsolatban kért magyarázatot. „A magyar nagykövetség – amiként eddig is tette – ezután is tájékoztatni fogja a román külügyminisztériumot a magyar hivatalosságok romániai látogatásairól. Nincs tudomásunk arról, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a közeljövőben Romániába látogatna\" – mondta Zákonyi az MTI-nek, hozzátéve: helyteleníti, hogy a bukaresti külügyminisztérium a nyilvánosság elé tárja a diplomáciai levelezést, hiszen a hagyományoknak megfelelően az ügyeket diplomáciai csatornákon rendezik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI megkeresésére pénteken közölte: Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nem vesz részt a vasárnapra tervezett verespataki megmozduláson, és ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba. A Krónika úgy tudja, a VM állításával ellentétben a fórum szervezői már arról is egyeztettek Illéssel, milyen útvonalon juthat el a Fehér megyei településre. A lap információi szerint az EMNP és az EMNT rendezvényét megelőző napokban Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter telefonon felvette a kapcsolatot a budapesti minisztérium illetékeseivel, akiket sikerült meggyőznie arról, hogy „jelenleg nem jó ötlet” Illés verespataki látogatása.

Az RMDSZ-es tárcavezető vasárnap a Krónika munkatársának erre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: „nem releváns”, hogy mit tárgyalt a magyar minisztériummal. A verespataki fórum megrendezésével, annak időszerűségével kapcsolatban Korodi Attila úgy vélekedett, hogy az a hónap végi európai parlamenti választások kampányával áll összefüggésben. Azzal kapcsolatban, hogy várhatóan mikor kerül napirendre a döntő kamarának számító képviselőházban a beruházás engedélyezését elősegítő, a szenátus által már elutasított ún. Verespatak-törvény, a miniszter a elmondta, hogy a május 25-i EP-megmérettetés előtt az alsóház várhatóan nem foglalkozik a kérdéssel. Egyébként a fórumon Tőkés László is úgy nyilatkozott, információi szerint Korodi Attila beszélte le Illés Zoltán államtitkárt a rendezvényen való részvételről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés