Székelyföldön mi vagyunk az elsők

Az infrastruktúra fejlesztésére és a közösség összetartó erejének erősítésére van szükség ahhoz, hogy Székelyföld tovább tudjon fejlődni – hangzott el a Székelyföld fejlesztési stratégiái című péntek délutáni előadáson, Tusványoson.

Kozán István

2011. július 22., 20:032011. július 22., 20:03

2011. július 23., 16:052011. július 23., 16:05

Székelyföld elöljárói: itthon ők az elsők

„Meglátásom szerint a három B, azaz Bukarest, Budapest és Brüsszel nélkül is lehet jövőképe Székelyföldnek. Az a legfontosabb, hogy ne függjünk senkitől, ugyanakkor ha elhisszük magunkról, hogy sikeresek lehetünk, akkor fejlődni is tudunk” – húzta alá előadásában Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke egy példával érzékeltette a kis lélekszámú székelyföldi megyék erejét: arányaiban nézve Hargita és Kovászna megyében sem alacsonyabb a megtermelt bruttó hazai termék, mint az átlagos romániai megyékben, sőt „a kis és közepes családi vállalkozások akkora termelést valósítanak meg együtt, mint a nagy cégek. Ha ezt nézzük, akkor az sokkal értékesebb, mint a nagy gyárak által termelt GDP.” A tanácselnök véleménye szerint a családok munkájával egymást erősítő hatásokat kell „generálni”, a fejlesztésekbe pedig be kell vonni az egyházakat is.

Kopogtathatunk...

Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök előadásában arról beszélt, hogy a térség fejlesztését két irányból kell megközelíteni: egyrészt az infrastrukturális, másrészt a közösségek fejlesztésének szempontjából. „Bármerre is kopogtatunk, mindenhol vannak fontosabb problémák, mint a mi ügyünk. Be kell látnunk, Székelyföld az egyetlen hely, ahol mi vagyunk az elsők és a legfontosabbak. Erre kell összpontosítanunk” – így Tamás.

Építkezhetünk...


A beszélgetésen Papp Előd, az EMNT alelnöke európai uniós keretbe helyezte Székelyföld fejlesztéséről elképzelt meglátását, amikor úgy fogalmazott: vigyázni kell arra, hogy az infrastrukturális fejlesztések nehogy spanyol, görög és ír effektust eredményezzenek, azaz egy idő után fenntarthatatlanná váljanak az elkészült beruházások. „Lehet, és kell is vízhálózatot építeni, de csak mértékkel: előbb azt kell megvizsgálni, hogy a megépült beruházásokat, jelen esetben a vezetékes vizet az arra rácsatlakozó jövőbeni fogyasztók meg tudják-e fizetni.”

Tusványos blog

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
2026. június 11., csütörtök

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére

Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.

Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére
2026. június 11., csütörtök

Tíz év börtönt is kaphat, aki kiskorúakat bántalmaz

Elfogadta a Parlament azt a törvénytervezetet, amely jelentősen szigorítja a kiskorúakkal szembeni bántalmazás miatt kiszabható büntetéseket, ezzel is erősítve a gyermekek védelmét – olvasható az RMDSZ honlapján.

Tíz év börtönt is kaphat, aki kiskorúakat bántalmaz
2026. június 11., csütörtök

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Hirdetés