A tavalyi év legnagyobb presztízsű fesztiválfilmjei általában a következő év elején kerülnek széles moziforgalmazásba a filmes szakmában kiosztott és kiosztandó díjaknak is köszönhetően. Lassan összeáll az idei oscar-mezőny, ezekből is ajánlunk néhányat.
A mi időnkben nem volt ilyen – akár ezzel a felütéssel is indíthatnánk azt a beszélgetést, amely Virág Ágota – Virágota – fotóműhelyébe enged betekinteni, ahol csak úgy adják egymásnak a kilincset a kismamák.
A világ egyik legjobb videójátékának sorozatadaptációjával indul az év, amiben olyan szériák folytatásai érkeznek, mint A vaják, Bridgerton, A mandalóri. Ezek mellett ugyanakkor számos új néznivaló érkezik. Ajánló.
Nemcsak témájában, hanem a képszerkesztés tekintetében is jellegzetes darab Páll Lajos korondi festő, költő, keramikus Physalis alkekengi, azaz Lampionvirág vagy Zsidócseresznye című festménye. Ezt választották a hónap tárgyává.
Brutális filmfelhozatal elé nézünk idén is, csak ha a popcornfilm-kínálatot vesszük számba. Mi ezek közül választottunk ki tízet a teljesség igénye nélkül, és mutatjuk meg, hogy miket nem hagynánk ki semmiképpen az idei mozis évből.
Semmilyen panaszunk nem lehet a 2022-es sorozatfelhozatal tekintetében, bár ahogy az lenni szokott, voltak nagy meglepetések és csalódások is, de összességében rendkívül jól szórakozhattunk egész évben a tévé előtt. Streamingév-összegző.

A december a hajnali roráték csendes, lélekemelő időszakát is elhozza.