Aki a szomszéd asztalnál ülve karikatúrákat rajzolt

A jó barátságot kettejük között megerősítette a közös múlt, hiszen édesanyám is Pozsonyban született. Masznyik Iván nagyapja dr. Masznyik Endre, a pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémia igazgató-tanára volt, nagyhírű tudós ember, anyukám édesapja pedig, a nagyapám dr. Kárpáty Béla a pozsonyi Magyar Szó című újság alapító-főszerkesztője volt. 1935 táján kitelepítették őket Csehszlovákiába, s minden vagyonukat otthagyva jöttek Budapestre. Igaz barátság kötötte össze a családokat, és az 1997-ben elhunyt Máriási Iván minden alkotását édesanyámra hagyta. Addigra már a vezetéknevét Masznyikról Máriásira változtatta. Hogy miért, azt nem sikerült kideríteni. Jól ismertem a művészt én is, és gyermekkoromban sokszor nyaraltunk együtt művésztelepeken, és mivel családunk barátja volt, gyakran voltunk nálunk is” – mesélte Székács András.

Ezekről a rajzokról régi újságkivágásokat lehet látni a tárlókban. A grafikák közül sok készült a Hungária kávéházban, ami akkortájt a költők és írók kedvelt törzshelye volt, és amíg az egyik asztalnál Lajos Sándor beszélgetett Tersánszky Józsi Jenővel, addig a szomszéd asztalnál ülve Iván rajzolt róluk egy grafikát vagy karikatúrát. Sok barátja volt, közöttük Szakonyi Károly” – emlékezett vissza Székács, hozzátéve, hogy a grafikákat meglátva, elhatározta, hogy létrehoz egy kiállítási anyagot a tulajdonába került több mint kétszáz alkotásból. Az első kiállítást 2006-ban rendezte meg Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban, és az ottani könyvtárosok mindegyik képhez kerestek egy-egy idézetet – ezeket lehet olvasni a grafikák alatt.

Sokszor egyetlen erőteljes vonal képezi a karikatúrát, amelyek tussal, vagy filctollal készültek, mint például Illyés Gyula pipás portréja, Németh László, Tamási Áron karikatúrái, több alkotás pedig grafittal készült vagy pedig szénrajz. A kiállított képek között vannak színészportrék is, hiszen a színészek elsősorban azok, akik a verseket és írásokat a közönségnek tolmácsolják. Ezért hoztam el közülük négyet. Nagyszerű karikatúrákat láthatunk Feleki Kamillról, Sinkovics Imréről és Páger Antalról, vagy éppen Latabár Kálmánról.”

Akkor még ezen a néven szerepelt, csak a hatvanas évek vége felé vette fel a Máriási nevet, remek portrékat készített rólunk, találó karikatúrákat, de megrajzolta az egész társaságot is, ahogy ott ültünk borozgatva, diskurálva az asztal körül és a folyóirat közölte is ezeket a rajzokat. Valami olyasmi volt ez, mint hajdan a lakomákon résztvevő krónikás szerepe, Iván is megörökítette az utókornak az akkori irodalmi társadalom egy részét. Ezek a rajzok ma már dokumentumértékűek, hiszen nem mindenki maradt meg a köztudatban, Iván – hadd emlegessem így, hiszen jó barátságban voltunk – pompás karikatúrákat készített Fejes Endréről, Váci Mihályról, Cseres Tiborról, vagy éppen Garai Gáborról – hogy csak néhányat említsek. Nagyon kedves, szolid, mondhatnám szerény ember volt. Rajztömb és pipa – hirtelenjében ezt látom, ha felidézem középtermetű alakját, csendben figyelt a társasági zsinatban, és közben járt a kezében a ceruza...” – idézte Szakonyit Székács András.