Dragon’s Dogma II: a masszív fantasyvilág, ahol negyedmagunkkal csépelhetjük a mitológiai lényeket

Elképesztő túlkínálat van a videójáték-piacon, és bár úgy tűnik, hogy virágzik ez az ágazat, az év elején (és sajnos az elmúlt napokban is) rengeteg fejlesztőt küldtek vagy építettek le a játékkiadással is foglalkozó óriáscégek, mint a Microsoft, vagy éppen a Playstationt birtokló Sony. (épp egy hete a Microsoft több, a portfóliójába tartozó stúdiót, többek között a Redfallt és a Dishonored-játékokat fejlesztő Arcane Austint és az Evil Within-játékokat, valamint a rendkívül jópofa ritmusjátékot, a Hi-Fi Rusht készítő Tango Gameworkst zárt be).

Bár több, tervezés vagy fejlesztés alatt álló projektet is elkaszáltak, még így is rengeteg videójáték készül, és úgy tűnik, hogy

Elég csak a régóta várt és tavaly év végén bejelentett Grand Theft Auto soron következő, hatodik részére gondolni, amihez talán már új konzolra, a még csak szivárgások szintjén létező Playstation 5 Pro-ra vagy egy szintén felturbózott Xbox-ra lesz szükség, hogy ne kompromisszumosan, visszafogott grafikával és teljesítménnyel fusson.

korábban írtuk

A GTA VI és a többiek – ezeket a videójátékokat várjuk a legjobban (1.)

Minden eddiginél nagyobbra nőtt a videójáték-ipar, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy lankadni fog az érdeklődés ez a fajta szabadidős tevékenység iránt. Az előttünk álló időintervallumban számos ígéretes játék fog megjelenni, ezekből válogattunk.

Amíg viszont a következő GTA-ra és a játékipar soron következő nagyágyúira várunk, addig több anyagban mutatjuk be a jelenlegi konzolgeneráció (Playstation 5 és Xbox Series S/X) jelenleg elérhető, és a tetszésünket elnyerő játékait. Mostani ajánlónkban a Dragon’s Dogma erényeit és hátrányait vesézzük ki.

Aki egy nyílt fantasy-világban kalandozna, annak kiváló választás lehet a Capcom nemrég megjelent akció-szerepjátéka a Dragon’s Dogma második része. Bár a 2012-ben megjelent első játék nem lett olyan klasszikus, mint a Grand Theft Auto vagy az Assassin's Creed-franchise különböző részei, de kialakult ennek is egy játékosbázisa, akik élvezték, hogy egy fantasy-világban hatalmas szörnyeket lehet lemészárolni három másik NPC (nem irányítható karakter) segítségével.

A Dragon’s Dogma második részében is egy arisent (kiválasztottat) irányítunk, aki száműzöttként kell visszaszerezze az őt megillető trónt, ám

Ezek a segédkarakterek az úgynevezett pawnok, amelyek közül egyet mi szabhatunk testre, és adhatjuk meg, hogy mi legyen a vocationje (profilja), vagyis harcos, íjász, mágus, orgyilkos lehet, csakúgy mint az általunk irányított karakter (amelynek szintén ki kell választanunk a vocationjét, amit a játékban majd változtathatunk), a másik kettőt pedig megidézhetjük, vagyis

A március 22-én, a Playstation-exkluzív Rise of the Roninnal egy napon megjelent Dragon’s Dogma II karrierje meglehetősen döcögősen indult, ugyanis a megjelenés előtti pár napban derült ki, hogy

Emellett a teljesítmény is rengeteg kívánnivalót hagy maga után, ugyanis úgy jelent meg a játék, hogy konzolokon mindössze 30 FPS (másodpercenkénti képkockaszám) teljesítmény körülire volt képes, de a sűrűbb területeken akár tizenakárhány FPS-re is be tudott zuhanni a teljesítmény, ami bődületesen rossz, amikor a belsős és külsős Playstation-fejlesztőstúdiók játékai már szinte kivétel nélkül tudják hozni teljesítmény-üzemmódban a 60 FPS-t.

Ezek egy részét azóta nagyobb javítócsomagokkal orvosolták a fejlesztők,

Mindezeket leszámítva azonban egy ízig-vérig fantasy-kaland a Dragon’s Dogma, amiben elképesztő változatos módon ölhetjük meg az utunkba kerülő, nagyobbnál nagyobb szörnyeket:

Egy-egy harc pedig hosszú percekig is tarthat, hiszen a combosabb ellenfelek, például a griffek és sárkányok több életcsíkkal rendelkeznek: ahány pont van az életcsíkjuk alatt, annyiszor kell lenulláznunk azt, ami a játék elején bizony rendkívüli kihívás, később azonban

Addig azonban rengeteg küldetést kell teljesítenünk, és keresztül kasul be kell járnunk a hatalmas, nyílt világú pályát, és mivel a gyorsutazási lehetőségek eléggé limitáltak, ezért nagyrészt gyalog és ökrös szekéren (néha pedig a repülő lényekre felmászva) tesszük mindezt, azonban semmi garancia nincs arra, hogy épségben eljutunk A-ból a B-be, hiszen ahogy korábban említettem,

A játék ugyanakkor nem „fogja” a játékos kezét, ugyanis retró-dizájn és a meglehetősen minimalista térkép és irányjelzők nem úgy működnek, mint a mostani modern játékokban, hogy elénk dobja a célállomáshoz vezető utat, hanem

Emellett az útközbeni harcok is rendesen le tudják amortizálni a karakterünket, ugyanis minden egyes elbukott harc után kevesebb életponttal vághatunk neki újra az összecsapásnak, így a checkpointokként szolgáló tábortüzeket és az életcsík-feltöltési lehetőségeket okosan és megfontoltan kell használnunk, azt is figyelembe véve, hogy mennyi felszedett tárgyat cipelünk magunkkal, hiszen

A játék attól egyedi és sokáig megunhatatlan, mivel egy adott végigjátszáson belül váltogathatjuk a vocationünket: lehet, hogy a kalandnak klasszikus kardos-pajzsos harcosként vágunk neki, de féltávon mondjuk „átprofilálódhatunk” íjásszá vagy éppen mágussá, de az is lehet, hogy

Az a jó az egészben, hogy ha például „tankként” vagyis a közelharcot előnyben részesítő karakterrel aprítjuk az ellenfelet, a pawnjaink lehetnek íjászok vagy mágusok, így ők a távolból szórják a nyílvesszőket és a pusztító varázslatokat, utóbbi pedig még a gyógyvarázslatot is, amivel minket segít, ha épp az adott visszakézből dobja neki a karakterünket egy tereptárgynak.

A harcok rendkívül látványosak és kaotikusak tudnak lenni (ilyenkor rendesen be tud zuhanni a képkockaszám is), egy-egy adott ponton szó szerint tűzijáték alakul ki, amikor minden egyes pawn azzal csépeli az ellent, amivel tudja, ha pedig egy hatalmas sárkányt szenderítenénk a jobblétre, akkor ott az Isten irgalmazzon annak, aki az általa okádott tűzcsóva elé kerül… De az is rengetegszer megesik, hogy

Na, ott általában kő kövön nem marad, mi pedig győzzük életerővel, hogy győztesen kerülhessünk ki az összecsapásból.

A játék ugyanakkor számos egyéb kihívást is tartogat:

(amikor letáborozunk, és úgy döntünk, hogy tartósítjuk az összeszedett kajákat, akkor élőben filmezett hússütési animációkat láthatunk, ami egy jópofa, kreatív húzás a készítők részéről).

Mivel a játékban úgymond valós időben telik az idő, ezért romolhat el a az általunk „több napig” cipelt hús, vagy gyümölcs, emellett az idő múlása a küldetések kimenetelére is hatással van, hiszen ha egy küldetést sokáig napolgatunk, lehet, hogy például az általunk megkeresendő NPC már meghalt valahol… Emellett arra is figyelnünk kell, hogy például

Összességében a Dragon’s Dogma II rengeteg kihívást és izgalmas játékelemeket tartogat a játékos számára, azonban ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy megéri-e teljes áron megvenni egy olyan játékot, ami teljesítményproblémákkal küzd (szerencsére nem a játékélményt ellehetetlenítő szinten), lehet, hogy érdemes az első nagy leárazást vagy még néhány javítócsomagot megvárni, amíg a fejlesztők csiszolják még a produktumot. Sajnos ez manapság így működik a játékiparban:

A Dragon’s Dogma második része szerencsére nem félkész alkotás, de a jelenlegi állapotát látva nyugodtan kijelenthető, hogy ezt is néhány hónap vagy esetleg egy év után lehet majd teljes pompájában játszani és élvezni igazán.

Aki viszont egy ízig-vérig fantasy szerepjátékra vágyna, és az első részt is végigjátszotta, annak mindenképp ott a helye a lemezes játékgyűjteményében, vagy a virtuális játékpolcán.