
Akinek már történelemmé, emlékké nemesedtek a romániai diktatúra bukása előtti mindennapi keservek, a túlélés érdekében gyakorolt praktikák, a magyarságot, a kisebbségeket fojtogató megszorítások, korlátozások, az meg fogja találni élete részének e mozaikjait B. Kovács András író, költő huszonötödik köteteként megjelent Bukaresti napló. 1978-1988 című könyvében. Könyvbemutatóra – és olvasásra – invitáljuk önöket, ám előtte a szerzőt is kifaggattuk.
2024. április 30., 09:392024. április 30., 09:39
2024. április 30., 16:292024. április 30., 16:29
B. Kovács András 1949-ben született Kolozsváron, pályafutását a hetvenes évek elején Brassóban kezdte angoltanárként – akkoriban Erdélyben középiskolában tanítani nagy kiváltság volt –, a harmincas éveiben azonban újságíróként folytatta volna. Ezt tanulással kellett elkezdeni, bár nem a nulláról, hiszen annyit már akkor is biztosan tudott a fiatal tanár, hogy a szavakat jól forgatja, sőt, egy verseskönyve is készen állt kiadásra. Nem mellékes körülmény viszont, hogy „akkor már érezhető volt, a párt belső köreiben pedig tudtak is arról, hogy a magyar sajtóra ki volt mondva a halálos ítélet” – mutat rá.
Először a Román Televízió magyaradásához került az újonc, tévériporternek. És bár ott sokat tanult, hiszen volt kitől – Bodor Páltól, Csáky Zoltántól és társaiktól –, Bodor Pál lemondása, Magyarországra telepedése után új főszerkesztő már nem jött, ugyanis az ideiglenes vezetéssel rendelkező szerkesztőségeket könnyebb volt egy tollvonással (telefonhívással) nem létezővé tenni.
Így a fiatal újságírónak volt lehetősége sok jó riportot és riportsorozatot írni a fiatalságot érintő témákról: párkeresésről, szakmaválasztásról, szülő-gyermek konfliktusról stb. Még olyan körülmények között is, hogy a főszerkesztő felsőbb parancsra egy olyan személy volt, aki csak nyolc általános iskolai osztályt végzett magyarul....
A Bukarestben töltött tíz év alatt kezdett az introvertált beállítottságú B. Kovács naplót írni, ami nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen a titkosrendőrök bejártak az emberek otthonaiba és lemásolták a naplókat.
B. Kovács András
Fotó: B. Kovács András személyes archívumából
Biztosíthatjuk az olvasókat, hogy sem a könyv olvasásakor, sem az íróval való találkozáskor nem fognak unatkozni, mert B. Kovács András úgy nyújt kor- és társadalomrajzot, hogy számos zaftos, esetleg éppen abszurd vagy vicces történetet sző egymásba, miközben félmondatokban is odasuhint egyet az akkori rendszernek, esetleg egykori főnöknek, kollégának, vagy éppenséggel barátnőnek.
A Bukaresti napló. 1978-1988 tavaly látott napvilágot a Kairosz Kiadónál. A kötetet április 30-án mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban, délután 6 órától. A rendezvényen bevezetőt mond Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum főkönyvtárosa.
A karácsonyi bőséges menük után jól esik egy kis húsmentes frissesség. Ez a napi étrend könnyed, mégis tápláló fogásokkal segít tehermentesíteni a szervezetet, miközben ízekben és tápanyagokban továbbra sem kell hiányt szenvednünk.
Ha szeretjük a savanyú káposztából készült fogásokat, ez is nagy kedvencünk lesz. Köretként és egytálételként is kiváló.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz az 1840 óta működő létesítménybe.
A Long Story Short nem akar szerethető lenni, inkább marad „igazi”. Raphael Bob-Waksberg új animációja a gyászt, a családi múltat és a zsidó identitást nem lineáris időben, hanem érzelmi pontossággal rendezi egymás mellé.
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők.
Az alábbi elkészítési mód szerint a szűzpecsenye kívül finoman pirult, belül pedig szaftos és omlós lesz.
A téli időszak lelassuló tétlensége sokunk számára kellemetlen, és nehezen tudunk alábbhagyni az év közbeni megszokott tempóból. A természet télen sem alszik, csak lelassul és regenerálódik. Érdemes a természet példája mentén nekünk is tanulni ebből.
Erdélyben a karácsony a hiány éveiben is megmaradt ünnepnek. Anyák és nagymamák emlékein keresztül idézzük fel azt az időt, amikor az egyszerűség természetes rend volt.
Egy sóhajtás itt, egy mosoly ott, egy csendes beszélgetés, egy ima, várakozás a hozzátartozókra, a gyógyszer hatására – türelemmel, belenyugvással, megbékéléssel. S bár lehet, hogy szomorúsággal, de mégis a gyógyulásba vetett hittel.
szóljon hozzá!