Magyarország legnagyobb csillagtetős színpadán mutatják be ezen a nyáron Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékát, a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabot. A Szegedi Szabadtéri Játékok előadása igazi erdélyi különítménnyel készül, marosvásárhelyi a rendező, de a színészek közt is találunk találunk t
Össze akarják kutyulni a világot a gonosz boszorka-varázslók, s ebben a beképzelt kandúr s a proletárvarjú akadályozhatja meg őket. Michael Ende groteszk meséje, A pokoli puncspancs a mikházi Csűrszínházban elevenedett meg. A sajátos próbafolyamatot és a bemutató izzását dokumentáltuk. Sajátosan.
Sok városban volt már otthon, de elmondása szerint mindvégig elkísérte őt a „ditróiság”. A nemrég Gyergyóditró díszpolgárává avatott B. Fülöp Erzsébettel a pályájáról, a színészi létről, a helyekhez fűződő viszonyáról beszélgettünk.
Hétközben sajtótájékoztatókra jár, interjúkat készít, majd a billentyűk közé csap és cikket ír, hétvégenként pedig összekeveri a zenéket, és igyekszik minél magasabbra emelni a buli hangulatát. Ő Molnár Raymond, a Csíki Hírlap újságírója, azaz DJ Raymi.
Káli Király István íróval, a Mentor Könyvkiadó alapítójával, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökével a nemrég megjelent, A szemfényvesztett című regénye kapcsán beszélgettünk életpályáról, írásról, témaválasztásról.
Régizene nem létezhet hiteles hangszerek nélkül – vallja Lőrinczi György marosvásárhelyi lantkészítő, amatőr muzsikus, aki leginkább historikus hangszereket készít, de érdekli is őt az a kor, a kora-barokk, barokk és reneszánsz ideje. Így nem csoda, hogy a Csíkszeredai Régizene Fesztiválról a marosvásárhelyi szakember sosem hiányozhat.
Idén jelent meg első könyve Kalózlány címmel, amelyet tizenegy évesen írt, jelenleg a hatodik köteten dolgozik a 15 éves Lupescu Kata. A Vibe Koli Garázsába hozott teltházat hozott a neve. Az előadás után mi is ismerkedtünk kicsit a tinédzser regényíróval, s a Kalózlány születésének körülményeivel.
Nemrég mutatták be A megoldás című regényét, egy évvel korábban az És jött az aranykor címűt, azt megelőzően egy novelláskötetét. Kovács Levente marosvásárhelyi rendezőt az írásról, a történeteiről, a városról kérdeztük.
József Attila-szobor Székelykeresztúron, Szent István-szobor Kézdiszentléleken, Székely hadosztály-emlékmű Csíksomlyón – íme csak néhány Zavaczki Valter köztéri alkotásaiból. A szobrásszal túl sok interjút nem talál a kedves olvasó. Ez sem az.
Sokadszor gondolkodtam el komolyan azon, hogy vajon milyen motiváció, generális szándék, érzéshalmaz, kifejezési vágy húzódik meg a vajdasági magyar rendező, Urbán András őrjöngő előadásai mögött. Pacsika Emília kritikája.
Marosvásárhelyi zenésszel alakított popduót Baricz Gergő. A borzonti, az X-Faktorban felfedezett énekes Kovács Norberttel közösen hozta létre a Blind Foxes elnevezésű formációt, amelynek már az első dala is megszületett.
Kell hozzá recept, minőségi alapanyag, és nem utolsósorban a szeretet – ettől lesz ellenállhatatlanul finom a dorongos sütemény.
Új, egész estés játékfilmet szenteltek a kilencvenes évek egyik kultikus sorozatának, a Baywatchnak, amelynek a magyarországi bemutatója július 13-án lesz. Mi itt Romániában már megnézhettük a moziban az alkotást – bár lehet, jobb lett volna, ha inkább kihagyjuk a lehetőséget.
A holland társulat neve: BOG, ez az ő nyelvükön nagyjából íjat jelent. Az íj szerkezete, tudjuk, egy ívet formáz, ahogyan az élet is a kezdet, a csúcsfeszülés és a lankadás ívét rajzolja meg a születéstől a halálig.
Kevesebb mint egy hónap van hátra 2017 legújabb magyar fesztiváljáig, a marosvásárhelyi VIBE-ig. A Maros-partot július 6–9. között elözönlő fesztiválozókat még mindig várják meglepetések.
Budapesten gyerekszínész volt, 16 évesen bemutatták az első általa írt színdarabot, Burák Ádám mégis úgy döntött, hogy a rendezés felé fordul, és végül Marosvásárhelyen végezte el a rendezőit. Hogy hogyan kötött ki Londonban és hogy lett egy nemzetközi utazótársulat alapítója? Elmeséli nekünk.
Egy alternatív színházi fesztivál nemcsak arra jó, hogy megtudjuk, milyen színvonalon teljesít a színházművészet eme fajtája mostanában, hanem arra is, hogy láthassuk, milyen problémák és mondanivalók feszítik azokat alkotókat, akik projektjeikkel nincsenek repertoárhoz, ízléshez, elvárásokhoz kötve.
Jópofa, fiatalos és igen népszerű kezdeményezéssel növeli a tudományos ismeretterjesztés és saját népszerűségét a Sapientia egyetem: a Sapiophile videósorozat már a második évadánál jár, a benne szereplő oktatók pedig szinte már celebek.
Lassan egy éve, hogy a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar megtalálta azt a szikrát, ami fellendítette az együttes tevékenységét. Azóta nemhogy új dalok születtek és jelentek meg, de az első nagylemezüket is kiadták a Cseh Tamás program segítségével, amit 2016-ban nyertek meg.