Építik az erdélyi tájegységet a szentendrei Skanzenben

A Skanzenben az épületeink túlnyomó többsége eredeti. Tehát felülről lefelé minden épületet lebontunk, átszállítjuk a múzeum területére, ott konzerváljuk, restauráljuk, ugyanazzal a metódussal újraépítjük, és egy meghatározott szisztéma alapján, egy meghatározott kor szerint berendezzük. Ez lehet a 19. század vége vagy 20. század közepe” – vázolta fel Cseri Miklós.

Ugyanis mind a szakma, mind pedig a látogatók állandóan kérdezték, hogy miért nem mutatjuk be az erdélyi területeket. Tehát volt egy társadalmi igény, volt egy szakmai előkészítettség és megvolt az adminisztratív engedély azáltal, hogy az egész magyar nyelvterületen gyűjthettünk. Ez alakította ki, hogy ezt meg kell csinálni” – magyarázta a főigazgató.

És ennek az adatbázisnak köszönhetően tudtuk kiválasztani azokat az épületeket, amelyek láthatóak lesznek a kiállításon. Azt is el kellett döntenünk, hogy mely az az időszak, amelyet bemutatunk. És itt volt egy nagyon fontos szempont: Erdélyt nem szabad sem szakmailag, sem építészetében, sem tárgyi kultúrájában szegényíteni. Semmihez nem nyúltunk hozzá, amire helyben igény és megőrzésére tehetség van, azaz minden védett épületet békén hagytunk” – hangsúlyozta Cseri.

Van, ahonnan csak egy ólat, van, ahonnan egy egész tanyát vittek ki. Gyűjteményeket vásároltak olyan emberektől, akik a ’89-es változások előtti időszakban települtek ki külföldre, vagy éppen eltüzelni szánt darabokat mentettek meg.

Tehát a külföldi munkavállalás, a hazaküldött pénzek, a földjáradéktörvény, a modernizáció és Románia vitathatatlan fejlődése globálisan azt is eredményezi, hogy az emberek anyagiakban gyarapodnak, és új, korszerűbb, modern életkörülmények között szeretnének élni. Ceaușescu legszebb álmában nem gondolta volna, hogy ilyen eredményes lehet a falupusztítás, amely most spontán módon történik. Az erdélyi hivatalos műemlékvédelemnek vitathatatlan nagy eredményei vannak. De ez nem globális, hanem csak lokális, nincs egy komplex felvilágosító, oktató program, amelyben el tudnánk magyarázni az embereknek, hogy lehet modernül is élni a régiben, s persze az anyagiak is hiányoznak.”

Az elképzelés szerint az erdélyi tájegységet bemutató kiállítás két nagy részből fog állni.

azt a városi polgárságot, amely kiszolgálta a falvakat. Látható lesz kaszinó, kávéház, amelyben Dsida Jenő éppen írja a verset, Hirsch-nyomda, patika, a Keresztes ház, amelyben Bartók Béla is megszállt. A kialakított kisváros épületeinek földszinti terében korabeli bolthelyiségek, varroda, fotóműhely kap helyet, az emeleten pedig azt lehet megtekinteni, hogyan nézett ki annak idején egy táblabíró, jegyző, ügyvéd vagy éppen egy orvos lakása. Az udvarteres házak további szobáiba tematikus kiállításokat képzeltek el a kiállítás rendezői, például bemutatják a gyári munkásosztály életét, a viseleteket vagy éppen a fafaragást. Helyet kap egy moziterem is, ahol korabeli filmeket, híradókat, idős emberekkel készített interjúkat vetítenek.

A „városból” egy mesterséges patakon átívelő hídon lehet eljutni ide. Meg lehet tekinteni vízi gépeket, törőket, préseket, ványolót stb. – hasonlókat, mint amilyeneket a székelykeresztúri múzeum udvarán is lehet látni –, de ott lesz egy székelyvarsági tanyának a leképezése is, ahol például az ordakészítéssel ismerkedhetnek a látogatók. A hídon átkelve egy főtérre jutunk majd, ahol a nyárádgálfalvi unitárius templomnak a másolata fog állni, körülötte a parókia, iskola, kultúrház. Azokat az intézményeket szeretnék bemutatni, amelyek segítették a megmaradást, a kultúrát, az önazonosságot. „Mindig az a szempont, hogy milyen stratégiákat alkalmaztak annak idején. Hogy lehetett egy egyszerű népszínműből nemzeti demonstrációt rendezni a Ceaușescu-időszakban. Ezek az igazán érdekes történetek.”

Ugyancsak ebben a hónapban leteszik a nagy kőépületek alapköveit is, majd elkezdődik az építési munka. A tervek szerint 2021. december 31-én fejezik be az építkezést, majd 2022 első felében megnyitják a kiállítást. 

Cseri Miklós hangsúlyozta, ez a projekt csak akkor fogja elérni a célját, ha sok emberhez eljut. Szeretnék, ha a magyarországi alap- és középfokú oktatási intézmények számára ez kötelezően meglátogatandó kirándulási célpont lenne. „Ha egy iskola el akar jönni, odaküldjük a buszt értük, eljönnek Szentendrére, megebédelnek, foglalkozáson vesznek részt, megtekintik a kiállítást. Ráadásul az ideutazás előtt felkészítő pedagógiai programot kapnak, utána pedig egy feldolgozó programot. Ez lenne az Erdély-csomag, amely minden diák számára elérhető kell legyen.”

Ebből aztán kiderült, hogy nem fogjuk ebben a tájegységben a Kós Károly-i Erdélyt bemutatni. Először is azért, mert az már anakronisztikus lenne, másodjára pedig azért, mert már nincs olyan felszabadítható öreg épület, tárgyi világ, amit átvigyünk. De nem is vinnénk el, ezeket itt kell tartani. Ennek hatására az lett a koncepció, hogy az 1918-20-ban kényszer hatására elcsatolt nemzettest kisebbségi létét mutassuk be. Azt, hogy mi történt 1918-tól napjainkig. Azt, hogy milyen stratégiák, milyen életmód-szituációk, milyen folyamatok vezettek oda, hogy a két és félmillióból mára ennyien maradtak. Azt, hogy hogyan történik az asszimiláció, mi az oka az elvándorlásnak, az áttelepülésnek. Úgy válogattuk ki az épületeket, hogy ezekre a kérdésekre reflektáljunk. Természetesen be fogjuk mutatni a gyönyörű szőtteskultúrát, építészetet vagy a bútorfestést is, de mindenhol ott lesz mellette egy nagyon korszerű interpretációs eszközzel az, hogy emögött mi van. Mindenképp egy nagyon rétegzett társadalomtörténeti folyamatot szeretnénk bemutatni, hogy rendet tegyünk a fejekben és értelmezzünk dolgokat.”

„Magyarországon korrekt módon, társadalmi közbeszéd szintjén nincs feldolgozva Trianon és Erdély. Azt szeretném, ha ezzel hozzájárulnánk az ilyen típusú társadalmi párbeszédhez. Összefüggéseiben kell látni és fel kell oldani a traumákat. Azt szeretnénk, ha a Skanzen mediátorként segítene megértetni a magyarországi társadalommal mindezt” – összegzett a főigazgató.

A skanzenről

A szabadtéri néprajzi múzeum típusa 1891-ben alakult ki, az elsőt egy Arthur Hazelius svéd tanár hozta létre Stockholmban. Maga a skanzen szó a stockholmi szabadtéri múzeumnak a földrajzi elhelyezésére utal, és ez terjedt el, mind módszertanában, mind pedig az ilyen típusú múzeumok megjelölésére. A 19. század végén különböző iparosodási, modernizációs és urbanizációs folyamatok hatására a rurális kultúra, a paraszti kultúra építményei, szokásai, objektumai eltűnőben voltak. Az akkor nagyon okos, igényes értelmiség rájött arra, hogy ezt meg kell őrizni az utókor számára. A skanzen múzeumtípus az európai iparosodás és modernizációnak megfelelően különböző hullámokban terjedt el. Először az első világháború időszakáig a skandináv országokban, aztán Közép-Európában, Nyugat-Európában, Kelet-Európában – például a bukaresti is 1932-ben – és utána elterjedt a világ más területein is. Magyarországon hiába volt ugyan az 1896-os millenniumi kiállításnak egy néprajzi faluja, amelyet a Skanzen elődjének tekintünk, különböző történeti, pénzügyi, politikai, kultúrpolitikai okok miatt az ország kimaradt a skanzenépítés első és második hullámából is.