Az új szellemi honfoglalást segítenék elő

Nem lehetett vagy éppenséggel nem is volt ahonnan tanulmányozni sem a székely, sem a magyar eredetet, hitvilágot, sem az elmúlt évszázadaink eseményeit, történéseit, azt az irdatlan küzdelmet, amelyet népünk ebben a huzatos történelmi helyzetben itt a Kárpát-medence keleti szögletében becsülettel, sokszor az életáldozat árán is megvívott De ez a szellemi kutakodás, nagyon sokszor veszéllyel, állandó titkosszolgálati megfigyeléssel, zaklatással és gyakran házkutatással is járt, ahogy ez az én esetemben is megtörtént. Szép eleink, elődeink küzdöttek, megpróbáltak fennmaradni, a valamikori szálláshelyet, a szülőföldet, a székely hazát megtartani úgy, hogy közben nem zsoldoshadseregek védték a keleti határokat, a gyepűelvét, hanem a saját fiaikból raktak falat a szülőföld, a haza védelmére. Ha nem ismerjük a múltat, akkor ez nagy hátrányt jelenthet számunkra, mert ez nagyon elbizonytalaníthat. A múltat birtokba kell venni, abból tanulni kell, hogy a tanulságokat megfogalmazva egy biztatóbb jövőképet tudjunk magunk elé képzelni, és biztató jövőt tudjunk megteremteni itt ezen a tájon. A történelem olyan értéket, helyzetet testált, örökített ránk, hogy ennek tudatos vállalása elől nem menekülhetünk. Sírok, küzdőhelyek, vesztőhelyek, győztes csaták helyei vannak, és emberek százezreinek élete, küzdelme, nagysága mutatja, hogy életre voltunk ítélve az elmúlt több mint ezer évben itt, az őseink szálláshelyén. Nincs jogunk lemondani arról, hogy itt ne legyen tovább székely-magyar élet. Magunkról magunknak és másoknak is, végre mi beszéljünk és mi írjuk. Mi mondjuk meg, hogy kik vagyunk, kik voltunk és mit akarunk. Tudatosan, életformaszerűen kell felkészüljünk a Székelyföld területi önkormányzására. Ennek szellemében, ezt segítendő, az új szellemi honfoglalást szerettük volna elindítani, folytatni és kiteljesíteni, hogy a méltóságérzetünk ereje kerüljön a helyére emberként is, magyarként is, székely-magyarként is egyaránt.

– Az évek során hogyan sikerült az előadókat feltérképezni, meghívni?
– A kezdetben általában kigondoltam egy-egy témát és annak kerestem egy előadót. Törekedtem arra, hogy itthoni, csíki, székelyföldi, erdélyi előadókat szólítsak meg, ugyanakkor sok magyarországi szakembert is sikerült meghívni, sőt a tengeren túlról, Svájcból és Németországból is voltak előadóink. Volt, hogy egy hónapig, de olyan is, hogy akár egy éven keresztül zajlottak az egyeztetések. Az előadóink mindig tudatosan, szolgálat gyanánt jöttek. Küldetésnek vették, és tiszteletdíj nélkül tartották meg az előadásokat. Később, mikor a sorozatnak híre ment, megesett, hogy bejelentkezett valaki, hogy szeretne erről vagy arról a témáról beszélni. De legújabban már maguk az előadásokat látogató polgáraink jönnek a javaslataikkal. Talán Csíkszereda nem egyedüli, de minden bizonnyal élen jár abban, hogy a polgármesteri hivatal és helyi önkormányzat a tanács üléstermét a rendelkezésünkre bocsájtja, ezzel is segítve ezt az előadássorozatot, a szellemi, jellemi és hitbéli építkezést, megszilárdulást.

– Miért kapta ezt az igencsak rendhagyó címet az előadássorozat?
– A székelység, a magyarság eredetkérdéséivel kapcsolatban ma is zajlik a vita. Ezért is tartottunk ezzel kapcsolatban több előadást is.

Próbáltunk visszamenni a hajszálgyökerekig is, mert ha gyökereink életképesek, akkor a tartásunk is más. A magunk számára örvendetes, ha ez a gyökérkeresést nem tekintjük lezártnak. Ha életképes, erős a gyökérzet, akkor a fa is sok mindent kibír, nemcsak a pusztító széldöntések, de még a tarvágások után is kihajt. Tudjuk, hogy nagyon sok vita van efölött, de az a jó, ha vita van és az a jó, ha nem lezárt ez a kérdés. A honfoglalás előttől próbáljuk megfogni a mi őstörténetünket, a hit és szokásvilágunkat. Most ugyan európainak is mondjuk magunknak, de nem szabad elfelejteni, hogy úgy vagyunk Európában, hogy közben a keleti múltunkat sem tudjuk letagadni. Nem is szabad. És úgy vagyunk keletiek, hogy az ezer év európaiságunkat sem tudjuk letagadni. Mi nem csak kaptunk Európától, hanem hoztunk is, és sokat is adtunk Európának, de nem csak. Azért is van jogunk itt lenni, állami függetlenségünket mindenféle külső nyomás, próbálkozás ellenére is megtartani. Ezer év kultúrája, gazdagodása bizonyítja, hogy a magyarság, a székelység is tett hozzá az európai kultúrához és minden nap tesz ma is. De egy nép, egy nemzet határai nem az ide-oda tolt változó fizikai – vagy ahogy nemzetük esetében mondhatnánk, gúnyhatárok – határok. Egy nép, egy nemzet igazi határai ott vannak, ameddig a nyelvét beszélik.

A cím második része az érdekes kérdés. Azt látom, hogy az Európai Unió sok belső gonddal küszködik és mintha nem lenne önmaga ura. Minthogyha nem találná meg az összhangot, mintha nem a nemzetek kultúrájára, szokásvilágára, értékrendjére építene, hanem valami fölöttit akarna rákényszeríteni, és ezeket mintha az európai nemzetek nem tudják, nem akarják elfogadni. Úgy gondolják, hogy a kultúrák, a hitvilág, jogrend tiszteletben tartása az első lépés, és azok békés egymásmellettisége a nagy érték. Az is feltehető, hogy minden rendszer nem tart a világ végéig.

Nem kellene. Nem titok, hogy miközben a múltunkba próbálunk egyre jobban belemélyülni, tanulságokat levonni, az előadások által a jelenben is próbálunk okosan tájékozódni. Ezért vannak bizonyos előadások, amelyek a jelennel és a kívánt jövőnkkel is kapcsolatosak. Például akarunk tanulni más népek önrendelkezési folyamatából. A fennmaradás érdekében életképességünket be kéne bizonyítanunk, már csak azért is, hogy ne legyünk gyenge láncszem a múltunkhoz képest, hogy pont rajtunk, vagy a jövő nemzedéken szakadjon el az, amit magyarnak, székelynek mondunk. A kérdés az, hogy számolunk-e azzal, hogy az Uniónak vége lesz? Vagy képesek lesznek Európa nemzetei úgy viszonyulni, tiszteletben tartani saját magukat, saját maguk méltóságát, hitvilágát, értékrendjét, hogy a másik értékét is el tudják fogadni? Ez volna a megmaradás parancsa. Egymás méltóságát tiszteletben tartva, egymás mellé téve. Nem csak az a kérdés, hogy merre tart a székely önrendelkezés, hanem az is, hogy hogyan tovább Európai Unió? Meg tud-e újulni olyan értelemben, hogy magára találjon? Bizonyos előadásaink által annak a lehetőségét is keressük, hogy ebben a túlzottan fogyasztói szemlélet uralta világunkban azzal is foglalkozzon a székely-magyar polgár, hogy ne csak egyre többet birtokoljon, hanem ezzel párhuzamosan szellemileg, emberileg is gyarapodjon, többé váljon. Ugyanis ettől függ az ember, a nemzet, a székely nép jövője, hogy mennyire tudatosul benne, hogy mennyire van felkészülve a lehetséges kihívásokra.

– Kialakult-e egy stabil nézőközönsége az előadásoknak az évek során, illetve kiket látna szívesen, kiket hiányol az érdeklődők közül?
– Sokszor megkérdezik az előadók, hogy milyen közönségre számíthatnak. Mindig mondom, hogy az érdeklődők, az értelmes embereknek a közössége. Mindig meglepődnek ettől. Átlagban 40-50 személy jön el, eddig mintegy tizenkétezer ember látogatta az előadásainkat. De ennél többen tudnak róla, mert a helyi média, világháló, az egyház vasárnapi hirdetése által értesülnek. A helyi televízió jóvoltából pedig az előadások nagy részét rögzítettük, így aki kíváncsi, de nem tudott fizikailag ott lenni, az utólag megnézheti.

Nem vitatom, hogy elég sok kihívásnak kell eleget tenniük. Nem vitatom, hogy az egész oktatási rendszer a mindenkori politikai rendszernek az áldozata. Elég sok zűrzavar van, sokféle elvárás velük szemben. De a magyaroknál, székelyeknél az a hagyomány, hogy a szellemi ember nem csak magának szellemi ember, hanem a kisebb-nagyobb közösségének is. Egyfajta lámpás szerepet is kell játszani, egyfajta küldetése is kell legyen abban a közösségben, ahol él. Ha tudatosan tervezünk, szellemileg is felvérteződünk, akkor a küzdelmet is bírjuk, és a jövőnk ettől is függ. A székely-magyar jövőnk megtervezését nem a szeszélyes időjárás vagy éppenséggel a mindenkori politikai romboló széljárás lehetőségei szerint kell alakítanunk, hanem életformaszerűen, tudatosan meg kell élnünk közösségben, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, helye, és a megfellebbezhetetlen felelőssége is. S ha egy közösség eszmeszerűen, a saját értékrendje szerint él, kitartóan és tudatosan, akkor az előbb vagy utóbb, de félreérthetetlenül ki fogja, ki tudja nyilvánítani az akaratát, akár úgy is, hogy a Székelyföldnek területi önkormányzását akarja, és nem csak hogy akarja, hanem képes lesz rá. Bízom benne.