Vásáros utak kereszteződésében (1.): hogyan jött létre a várostörténeti kiállítás?

„2012 őszén, közel hat éve még nem fejeződött be a Mikó-vár rekonstrukciója, amikor kollégáimmal közösen a megújult, üres múzeumi termeknek új funkciókat kerestünk. Beszélgettünk arról, hol legyenek a raktárak, irodák, kiállítóterek. Ekkor merült fel az állandó várostörténeti kiállítás ötlete, amelyet a lebontott, nagy néprajzi tárlat helyére gondoltunk felépíteni. Azonban számos kérdés felmerült: nincsenek tárgyaink, hiszen a legszerényebb gyűjteményünk éppen a történeti.

Mint mondta, külső munkatársakat vontak be, összegyűjtötték a Csíkszeredára vonatkozó könyvészeti anyagot. Helytörténeti tudományos kutatómunkát végeztek, átfogó műtárgygyarapítási programot indítottak, melynek eredményeként több ezer tárgy érkezett be adományként, illetve vásárolt meg a múzeum. A beérkező tárgyakat fotózták, adataikat, esetleges történetüket rögzítették, majd a tisztítást, konzerválást követően raktári polcra kerültek. Több mint száz adományozót és adatközlőt kerestek fel otthonukban, hallgatták meg történeteiket, és ennek nyomán többször is előfordult, hogy teljes családi hagyatékot vittek be a múzeumba.

Fészerekben, padlásokon, üresen tátongó egykori szocialista ipari létesítményekben gyűjtöttek, dokumentáltak. Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Bukarestből, Budapestről hoztak szeredai vonatkozású tárgyi vagy filmes anyagot.

„Személyesen hoztam el Brassóból Andory Aladics Zoltán fényképezőgépét, Budapestről pedig Domokos Pál Péter hagyatékának tekintélyes részét. Múzeumi esték keretében beszélgetéseket szerveztünk a régi csíkszeredaiakkal.

A gyűjtőmunka során mintegy 12 ezer tárgyat vettek nyilvántartásba, a kiállításon 83 beépített vitrin, terepmakett, házmakett, illetve installáció látható.

Az igazgató úgy véli, a muzeológusok, restaurátorok, mérnökök, építkezési szakemberek, látványtervezők, szerkesztők, fordítók, filmesek, képzőművészek, reklámszakemberek, önkéntesek, diákok összehangolt munkája mellett a régi szeredai polgárok tanácsai, emlékei alapozták meg a létrejött kiállítás koncepcióját.

Mint mondta, a kiállításra való készüléskor az évek során a legnagyobb élményt azok a találkozások jelentették, amelyeket szerdánként tartottak a múzeumban. „Van három, régi, szeredai ember, akikkel hosszú éveken át minden szerdán fél 12 kor találkoztunk, és a város történetéről beszélgettünk – emberekről, eseményekről, megsárgult fotográfiákon levő épületekről. Azonosítottuk a város régi utcahálózatát, ki hol lakott, kivel volt rokonságban, milyen üzletek, sportpályák, intézmények működtek. Úgy hívtuk ezeket az alkalmakat, hogy »öcsigyűlések«, mármint öreg csíkiak gyűlése. Ez a három drága ember: Takács István, Ajtony Gábor és Gál Bence. Nélkülük a helytörténeti gyűjtésünk és ez a kiállítás nem lehetett volna teljes.”

A kiállítás három nyelven szolgáltat információt, gyerek és felnőtt számára egyaránt izgalmas kalandozást kínálva a múltba. Az igazgató szerint ez a kiállítás egy kisebb léptékű Székelyföld történet is, ugyanis a nagy sorsfordító események, vagy akár a hétköznapi történetek is hasonlóak.

„A Csíki Székely Múzeum kiállító felületeit tekintve is a maximumnál tart: az eddigi 12 terem, ahol állandó tárlatunk van, újabb héttel bővült, ehhez hozzáadjuk az öt időszakos termet, ez 24 terem, mintegy 1200 négyzetméter, és ezzel bezárult a kör. Nincs több felületünk a Mikó-várban, ahol kiállíthatnánk.