Zöld-fehérben a Mindszentlélek FC

Mindszentlélek FC néven új felnőtt labdarúgócsapat alakult. Az egyesületbe leginkább olyan sportkedvelők kaptak helyet, akik Csíkszentlélek községben – Szentlélek, Mindszent és Fitód falvakban – laknak. A gárda vasárnap játszotta első hivatalos mérkőzését.

Kozán István

2011. augusztus 29., 13:332011. augusztus 29., 13:33

2011. augusztus 29., 21:152011. augusztus 29., 21:15

Mindszentlélek FC néven új csapat alakult Csíkszentlélek községben. Választott színük a zöld és a fehér

„Ott jó lakni, ahol pezseg az élet. Egy ilyen kis közösség életében, mint a községünké, a kultúra mellett a sportélet támogatása is fontos. Ezért hoztuk létre a Mindszentlélek FC nevű csapatot, illetve sportegyesületet” – magyarázza Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere. Mindszenten egyébként 1990-ig volt felnőtt focicsapat, ám a Mindszenti Lendületet a „rendszerváltozás szele elfújta”.

A község kirakatcsapata

Az új csapat játékosainak nagy része fitódiakból, szentlélekiekből, mindszentiekből, és az említett falvakba kiköltözött személyekből áll össze. Színűk a zöld-fehér: előbbi a természet közelségét, utóbbi pedig a kezdetet jelképezi. Az alakulatot Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatala támogatja, edzője György Béla Zsolt. A mindszenti sportterem mögötti focipályát nemrég hitelesítették („omologáltatták”), edzéseket pedig heti rendszerességgel tartanak. „A Csík-körzeti bajnokságba neveztünk be, alulról kezdjük az építkezést. Ez lesz a község kirakatcsapata” – mondja viccesen a polgármester.

Kupameccsel indítottak

A Románia-kupában való szerepléssel kezdett a Mindszentlélek FC: a zöld-fehérek vasárnap délben a Csíkszentgyörgyi Fiságot fogadták. A második percben már hátrányba is kerültek, ám a 11. percben Nagy Csaba révén sikerült az egyenlítés, majd a 34. percben Pantea Arnold fejes góljával már meg is fordították az eredményt. A találkozó végén a vendégek kiegyenlítettek, így jöhetett a 2x15 perc hosszabbítás. A 118. percben a szentgyörgyiek berúgták a harmadik góljukat és eldöntötték a találkozót: a Fiság jutott tovább a Románia-kupában.

Túlbuzgó bírók

A rekkenő hőségben lejátszott meccs egyetlen negatívumát a játékvezetők szolgáltatták. A bírók a második félidőben ivószünetet rendeltek el, az újonc – életük első hivatalos meccsén pályára lépő – játékosok vízfogyasztás közben átlépték a pálya oldalvonalát, így a zöld-fehérek jelentős része azonnal sárga lapot kapott, ami kihatott a mérkőzés hátralevő részére. A szabályzat értelmében ezért a hibáért valóban sárga lap (és pénzbüntetés) jár, ám egy új csapat, egy helyi kezdeményezés esetében ezúttal talán elegendő lett volna a szóbeli figyelmeztetés.

Kupaeredmények

A 2012/13-as labdarúgó Románia-kupa megyei szakasza csíkvidéki mérkőzéseinek eredményei.

Gyergyószárhegyi Bástya –Vaslábi Maros 2–0 (0–0). Gólszerzők: Len Attila (87.) és Márk Csaba (76.).

Csíkszentléleki SE – Csíkszentgyörgyi Fiság 2–3 (2–1, 0–1, 0–0) – hosszabbítás után. Gólszerzők: Nagy Csaba (11.) és Pantea Arnold (34.), illetve Bálint Péter (90. és 118.), Péter Attila (1.).

Kozmási Komisz – Szentsimoni Szefite 3–6 (1–2). Gólszerzők: Bálint János (6.), Potyó László (61.) és Pál Vince (84.), illetve Sándor László (21., 57. és 78.), Kozma István (23.), Göde László (50.) és Balázs István (75.).

Csicsói KSE II. csapata – Madéfalvi MIK 2–0 (0–0). Gólszerzők: Barta Csaba (65.) és Doltea Cătălin (67.)

Szentdomokosi Garados – Karcfalvi Hargita 1–9 (1–4). Gólszerzők: László Lőrinc (18.), illetve Biró Lehel (25. és 30.), Bucur Fănel (40. és 43.), Bálint Zsolt (73. és 88.), Grama Ovidiu (63.), Márk Zoltán (66.) és Sion Constantin (84.).

Borzsovai SK – Szépvízi MŰ 1–2 (0–0). Gólszerzők: Tamás József (51.), illetve Vitán Róbert (47.) és Farkas Endre (73.).

Tusnádi Piliske – Tusnádfürdői Fiatalság 2–1 (1–0). Gólszerzők: Pál Szilárd (9.) és Moldovan Adrian (70.), illetve Gál Lóránt (51.).

A Szentimrei TE – Szentmártoni IFK találkozót szombaton, szeptember 3-án 17.45-től rendezik!

A győztes csapatok jutottak tovább.

 

Szép helyen fekszik a csíkszentléleki labdarúgó pálya

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés