/ Penna

Kíváncsi vagyok, ki mire gondol, ha azt hallja: rágógumit szolgáltak fel vacsorára. Persze nem mindegy, hogy hol, milyen körülmények között és miért. És az sem teljesen mindegy, hogy az eset kacagást vagy sírást fakaszt. Mert amúgy mindkettő egyformán indokolt lenne.

Egyetlen dologgal nem vádolható a kormányfő – nevezetesen azzal, hogy ötlettelen lenne. Ám minden, amit eddig kitalált, smafu ahhoz képest, amit ma ötölt ki.

Naná, hogy Fletó. Naná, hogy az ő vezetésével oldalgott ki minden magyar házából a szocialista brigád, amikor felcsendült a Székely himnusz az alakuló ülés végén.

Elborzadva – és valljuk meg: a sorsnak némileg hálásan – figyeljük a világ különböző tájain bekövetkező természeti katasztrófákat. Az elmúlt napokban pedig nyilván fölös empátiával követtük az elemek magyarországi tombolását, s eszünkbe se jutott, hogy velünk is megtörténhet hasonló.

Induláskor a biztosítás összértéke egy fél autó árát tette ki, amikor visszakaptam az összeget, már csak egy cipőt vehettem volna belőle.

Nem könnyű beszélni nyugodtan a nincstelenségről annak, akinek üres a zsebe és a gyomra.

Ha azt mondja Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője, a maga udvariasan csendes, politikusan megfogalmazott és mégis határozott módján, hogy nagy a baj, akkor rettenetesen nagy a baj.

Rájár a rúd a háromszéki élelmiszeripari vállalkozókra. És itt most nem is a gazdasági válság kínjaira való hivatkozás következik, ahogy az rutinszerűvé válhatott az elmúlt másfél esztendőben, hanem egy új módszer: a lejáratás technikája.

Lesz itt olyan zakuszka- és kürtőskalács-fesztivál vagy miccsparádé pityókás kenyérrel, hogy csak győzzük locsolni csíki sörrel! Gondoltam én... Aztán jött a nagy pofára esés.

A közhiedelem szerint jó üzlet a hulladékbiznisz. Valami igazságmagva kell, hogy legyen a dolognak, ellenkező esetben előbb-utóbb csak kipukkadt volna a nem is tudom mikor feleresztett lufi.

A televízió, internet, s egyéb változatos szórakozási lehetőségek mellett a színház olyasmit nyújt, amit a többi aligha.

A december ötödikét jó eséllyel május 17. válthatja fel. És el lehet majd nevezni azt a napot a Magyar Összetartozás Napjának.

Székelyföldi tavaszi vásárok évadját éljük: egy-másfél hónapon belül voltak, vannak, lesznek. A kérdés sokszor és sokakban felmerül: a jelenlegi válságos időkben és a régió szűk gazdasági keresztmetszetének körülményei között van-e értelmük ezeknek a vásároknak?

A magyarországi választásokhoz kötődő nagy angyalvárásban majdnem elsikkadt, hogy Bukarestben alkotmánymódosítás van készülőben.

Azt hittem, valahogy tényleg sikerül úgy lezárni a magyarországi választási kampányt, hogy a határon túli magyarok ne essenek áldozatául a tönk szélére állított szocialisták mesterkedéseinek.

Elment Popper Péter tanár, pszichológus, közíró – nekem így, ebben a sorrendben. Itt most nem nekrológ következik, csak egy történet, amelyet tőle hallottam, s amely kritikus pillanatokban évtizedek múltán is úgy cseng bennem, mintha az adott pillanatban mondaná. Nem csak rám bízta, de én most köszönettel továbbadom.

Visszaadták a meleg vizet meg a fűtést. Nem visszaadni kellett volna, hanem el sem venni!