Higgadtan a nyomorról

Nem könnyű beszélni nyugodtan a nincstelenségről annak, akinek üres a zsebe és a gyomra. Különösen nem könnyű, ha olyanok oktatják ki a takarékoskodás szükségességéről, akiknek nem kell naponta lesniük a postást, hogy jön-e a nyugdíj, vagy nem rohanják le első nap a bankautomatákat, ha átutalják a fizetésnek csúfolt éhbért.

Nem is mindenkinek sikerül. Nem sikerült megőrizni higgadtságukat így azoknak a nyugdíjasoknak sem, akik fizikailag próbálták meg számon kérni Traian Băsescu elnöktől a jövedelmük tervezett megnyirbálását. Az ország pénzügyi helyzetének megmentését célzó elképzelésben a legtragikusabb és -veszélyesebb azonban nem maga a bér, illetve nyugdíjcsökkentés mértéke, hanem az, hogy annyira széles körű tömegeket érint. Ez teszi vezető sajtóhírré és beszédtémává már napok óta, ez sarkallja radikális lépésekre emberek sokaságát, hisz amikor a magánvállalatok alkalmazottjai jelentős részének kellett elviselniük ugyanezt már egy éve (akiknek ugyanúgy megnyirbálták a jövedelmét, vagy talán még nagyobb mértékben), akkor ezt mindenki a válság természetes velejárójának tekintette.

Szó se róla, ezzel nem azt kívánom állítani, hogy az állami alkalmazottak és nyugdíjasok jövedelmének csökkentése jó dolog, vagy hogy könnyen elviselhető érvágás. Távolról sem az. Mint ahogy abban is igazuk van a tiltakozóknak, hogy a jelenlegi kormányzat igenis felelős azért, hogy ide jutott az országkassza, s nem varrhatnak mindent az előző vezetés nyakába. Tudjuk, hogy a kampányok idején felelőtlen ígéretek és pénzherdálás folyt, tudjuk, hogy bizonyos klienturális körök ma is szipolyozzák a költségvetést, s némely fölösleges kiadást ma sem mernek leállítani, mert a haszonélvezők vagy túlságosan sokat tudnak, vagy túlságosan erősen tudnának visszaütni.

Igaz, hogy Băsescu és csatlósainak köre a bérből, fizetésből és nyugdíjakból (szegényesen) élőkön próbálja behajtani azt a hiányt, amit szégyentelenül elpallt. A logikus és higgadt kérdés jelenleg azonban az, hogy megoldás-e megakadályozni a drasztikus költség-megszorítási intézkedések következetes véghezvitelét? A válasz pedig – bármennyire is szomorú – az, hogy nem.

Bárki is volt a hibás a pénzek eltérítésében, a felhasználás nem megfelelő módjában, a felelősségre vonást nem lehet összemosni a jövő ellehetetlenítésével. Ideális lenne, ha Romániában végre működésbe lépne egy megvesztegethetetlen igazságügyi gépezet, amely fényt derítene a különböző törvénytelenségekre, s példásan meg is büntetné a vétkeseket (sajnos, némi pesszimizmust kell megfogalmaznunk ezzel kapcsolatban). Az azonban tökéletesen bizonyos, hogy amennyiben megakadályozzák a tiltakozók a szükséges lépések meghozatalát, Románia csődje elkerülhetetlen, s ennek a következményei minden egyes állampolgár számára sokkal súlyosabbak lesznek, mint a jövedelem csökkenésével járó vitathatatlan nehézségek.

Emlékezzünk: egy-másfél éve Magyarország került csőd közeli állapotba, miután a Gyurcsány-kormány nem tudta kezelni a romániaihoz kísértetiesen hasonlító pazarlás megállítását (ehhez az elhíresült öszödi beszéd kiszivárogtatásával járó hitelvesztés is jelentősen hozzájárult). Az oly sokat szidott Bajnai-csomag azonban (s nem vitás, hogy ez milliók jövedelmének csökkenéséhez vezetett) sikeresen megállította az országot a lejtőn, s Orbán Viktor egy viszonylag stabilizálódott államkasszát vehet át. És ezt nem Bajnai Gordon szeplőtelenségének, vagy tévedhetetlenségének dicsérete, egyszerűen arról van szó, hogy neki jutott ez az igencsak hálátlan szerep. Az ő érdeme annyi, hogy ezt felvállalta.

Az efféle intézkedések soha nem voltak, nem lesznek (nem is lehetnek) népszerűek a történelem folyamán, azonban bizonyos helyzetekben elkerülhetetlenek.

Ahhoz azonban, hogy tisztán lássuk mindezt, higgadtan kell elgondolkodnunk a vitathatatlan nyomorunkról. S mint említettem, ez egyáltalán nem könnyű. Különösen, ha üres zsebbel és hassal kell naponta lesnünk, hogy mikor csönget a postás, vagy mikor rohamozhatjuk meg a bankautomatát, mert (végre) átutalták a fizetésnek csúfolt éhbért.