/ Penna

Néha elgondolkodom – mit, mennyit és mikor kell, vagy szabad közölni a rémesnek ható történésekről?

Az emberi természet velejárója, hogy valamiféle megmagyarázhatatlan tiszteletet érez azok iránt, akik előtte jártak ezen a földön

Elnéztem a minap, annak az országnak a miniszterelnök-helyettese, amelyben élünk, hogy dirigálja le a sürgősségi helyzetek parancsnokságának egy tanácskozását.

Gyermekkoromban hallottam először, és azóta már sok alkalommal: olyan világban élünk, hogy ha a dédapáink feltámadnának, inkább vissza is feküdnének sírjaikba.

Ha nincs Tőzsér József, a romániai rendszerváltás előtt aligha telnek meg könyvekkel a romániai magyarok könyvespolcai, utána aligha születik meg több száz magyar könyvcím.

Hetek óta tartó húzd-meg-ereszd-meg játék folyik a KRESZ módosítása körül, közben hullanak az emberek, mint legyek ősszel a gyorshajtás, figyelmetlenség, ittas vezetés miatt.

Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem immár egyházunk és székely népünk egén tündököl.

Íme, az ember. Aki egykor rettegésben tartotta Csíkot. Akinek csak neve hallatán kirázta az átlagembert a hideg. Akiről évekig nem mert leírni egyetlen kritikus mondatot a sajtó.

Egyik hatalmas kirakat ablakain óriási betűkkel írva azt olvasta: Végkiárusítás! Hogy miért kell ehhez a felkiáltójel, azon nem is töprengett.

Újabban egyre többet gondolok a politikusok eskütételére. Arra, hogy vajon érvényes-e még a Bibliára esküdni?

Valami kedveset és szépet, netán nagyszerűt, lelkesítőt kellene mondani, írni az új tanév elé, hiszen az óvodások, iskolások tízezrei ültek be a padokba...

Miért nem lehet csak helyi cégeket pályáztatni az iskolatej-programra? Mert ez országos pályáztatás, nem lehet diszkriminálni – mondják a hozzáértők.

Úgy vagyunk ezzel a nagy tömegeket megmozgató labdajátékkal, hogy folyton mellérendelődik a politika és a nemzeti öntudat.

Ahogy székely harisnyaként nem lehet eladni kínai műanyag pizsamát, úgy népdalként sem kellene színpadra vinni a hallgató nótákat, slágereket, háborús propagandadalokat, miegymást.

Nem láttam még soha egyetlen olyan listát sem, amely a világ legszegényebb embereit tartotta volna számon. Hogy mi ma a szegénység foka, mértéke, mélysége egyes országokban.

A vendégszektorból megpróbálni szurkolni egy román-magyar, válogatott szintű futballmérkőzésen igazi élmény. Nézzük csak.

Úgy tűnik, hogy manapság minden fontosabb jelenség, amely eléri az ember ingerküszöbét, valamilyen módon a politikai marketing kategóriájába tartozik.

Menekülünk, megalázva, keserűséggel tele, tüskéktől felsebezve. Tizenöt-tizenhét áttanult év után kilátástalanul és (élet)céloktól mentesen.