HIRDETÉS



2013. október 01., 12:47

Borbély Gábor emlékére

Sebestyén Péter temetési beszéde. Elhangzott Nagygalambfalván, 2013. szeptember 30-án.

Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.

Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszák, mikor fölakasztják.

Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.

Borbély Gábor atya, Isten veled!
Szűnni nem akaró eső és hosszú harangszó kísérte utolsó földi útján szülőfalujában, Nagygalambfalván az általa létrehozott Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvaráról a régi temetőben található családi sírkertbe.

Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.

Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)

Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.

Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem immár egyházunk és székely népünk egén tündököl. Ahogyan Dániel könyvében olvassuk: Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok (Dán 12,3).

A Mester magához hívta őt: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere, fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én édesanyámhoz, a te égi édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő, nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A csíksomlyói szép Szűz Mária meggyógyítja… Gyere, fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.

Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztály- vagy évfolyamtársa, sem közeli barátja, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla él, amely az említett évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem, s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember s pap volt a javából. A ’90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de soha nem zárkózott el a kihívások elől sem. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társként, papként kezelte, bennük megbízott, velük szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek – minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb „káplántartó” plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatom, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor az volt.

Csíkszereda népe, tanítványaid, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjba vonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”

Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Vianney Szent János Ars-ban, XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, olyan voltál te is Csíkban, s ezért kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és hűség szeretetében. Névjegyed mindig: egyházam és hazám, szülőföldem és hitem volt.

Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna és papi otthon, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Szent István-ház, hármaskereszt a Tolvajos tetőn, és Szent Ágoston-templom sem. Galambfalván kápolnát varázsoltál saját lakásodból és költségeden, haranglábat állíttattál, harangot öntettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa-domb tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban, melynek deszkáin átfújt a szél, ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei örömmel zsúfolódtak, és ömlött a nép a negyed 1-es szentmisére, hogy hallja az Igét. Ahogyan egy internetes hozzászóló fogalmazott: „amikor még a hitet is tiltották, ő templomot épített a reménység deszkatemplomát…, mi voltunk a tervezők és építők... abban a templomban összetartozva mind egyformák voltunk kopott ruhában, és mind egy dologban hittünk, hogy a jó Isten megsegít, csak tartsunk ki...”

A felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusképzésnek is. Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra biztattad őket, hogy valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott sírkövére: Jézus tanítványa voltam,/Gyermekekhez lehajoltam,/A szívemhez felemeltem,/Szeretetre úgy neveltem.”

Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját: „Ez a könyv a könyvek könyve / Szegény ember drágagyöngye”. Felejthetetlenek búcsús beszédeid és szívhez szóló vasárnapi prédikációid, amelyekből átsütött a széleskörű műveltség, a teológiai jártasság. Sodró erejű retorikád könnyeket csalt ki hallgatóságából. Képes voltál átadni a megrendülés élményét. Beszédeidet soha nem írtad le, a rögtönzés nagymestere voltál, de ez nálad a Szentlélek inspirációját jelentette. Ilyenkor tekintetedben áttüzesedett lelkesedés vibrált. Egyedi memóriád több száz idézetet, verset képes volt hadrendbe állítani. Betéve tudtál egész költeményeket akár Adytól, Sík Sándortól, Mécs Lászlótól, Reményik Sándortól, Kányáditól, a világirodalom remekeiből. A történelem és az irodalom szeretetére sarkalltál ezáltal is. Az adventi hajnali szentmisék előtt egy órával kígyózott a gyónók sora, a húsvéti eledelszentelés mára Kárpát-medencei mércével is ritkaságszámba megy.

Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet, igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt. Azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat – két hittanlecke között –, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelki segélyt nyújtson a betegeknek.

Mindig humorodnál voltál. A megbántásokat szelíden, békében tűrted, de az ellenfeleket, vitatkozó vitapartnereket irigylésre méltó bölcsességgel és tapintattal békítetted ki. Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. A legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta-meghallhatta Krisztus hívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára, a kántoriskolába. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papnak egyaránt. „Gyertek be, van tea s minden”, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. Az orvostudomány, más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled.

Koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy az 1989-es események mámorában és zavarában nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, imádságra fogtad kezüket.

Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes. A mennyei gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa. Jól van, te hűséges, derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, hogy a feltámadáskor az igazak jutalmát elnyerhesd. Gábor atya, Isten veled!

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
Oláh-Gál Elvira 2017. március 07., kedd

Székelyek és székelyek

A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni.

Szőke László 2017. március 07., kedd

A helyi újságírók védelmében

Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem.

HIRDETÉS
Kovács Attila 2017. február 09., csütörtök

Ha nincs tovább

Hogy egyre kevesebb a személyszállításra használható vasúti kocsi az országban, már jó néhány éve ismert, és az sem újdonság, hogy a vonatozók számának apadásával párhuzamosan a vagonok száma is szépen lecsökkent.

Szőke László 2017. február 07., kedd

Kartellgyanú, avagy miért élünk minimálbéren

Már rég gyanús nekem, hogy miért is kullog Udvarhelyszék, Hargita megye az országos átlagfizetések toplistájának végén.

HIRDETÉS
Fülöp-Székely Botond 2017. január 31., kedd

Alkoholra váltott jólelkűség

Olyan esetek jutottak a fülembe, hogy a rászorulók nem elfogyasztották az élelmiszert, hanem elcserélték, eladták. Ilyenkor a „kiskereskedés” végén alkohollá válik az adományként kapott eledel. Valaki meglepődik ezen?

HIRDETÉS
Vélemény
Kozán István: Fakultatív útfestések

A mellékelt fényképen Adrian Jean Andrei-nak, Hargita megye prefektusának, pontosabban a családjának használatában ...

Szőke László: Egy udvarhelyi Csíkban

Rögtön a legfontosabb észrevétel, amit újságíróként mindenképpen észlel a magamfajta ...

Szőke László: Nem önfeladás, ha adunk románjainknak – és nem pofont!

Annak ellenére vélem igaznak a címben megfogalmazott állítást, hogy a székelyföldi románok ...

HIRDETÉS