/ Penna

Verespatak és az ottani, hamarosan múlt időbe helyezhető tündérvilág felkeresése, úgy tűnik, puszta álom marad immár számomra.

Aggódom, és nem csupán magamért vagy rokonaimért, barátaimért, jó ismerőseimért, hanem már az egységesnek mondott nemzet minden tagjáért, az ország minden polgáráért.

Ha egyszer lehetőségünk lenne rá, az Eddának kellene adni a kitüntető vásárhelyi díszpolgári címet. Megérdemelnék.

Nemcsak a Vodafone társaságnak, az Orange szolgáltatónak is van magyar ügyfélszolgálata. Erre egyébként olvasóink hívták fel a figyelmünket.

Tele vagyunk megmondóemberekkel. Ezek az emberek mindig tudják, hogy mit és hogyan kell, illetve főként azt, hogy hogyan kellett volna.

Amikor egy másik kisebbség alanyi, mindazonáltal évszázadokkal korábban megszerzett jogokat kér, úgy tesz a hatalom, mintha nem is létezne. Az lenne a baj, hogy nincs legalább egy királyuk? Lehet...

Szélmalomharc vagy eleve bukott kezdeményezés-e a Holzindustrie Schweighofer rétyi beruházása elleni tiltakozás? Eredményeket mindenesetre egyelőre nem hoz.

Kolozsváron, a már „elveszettnek” hitt városban van magyar erő. Dorin Florea Marosvásárhelyen ezt nem akarja látni.

Míg ezidáig a focihoz és a politikához értettek a magyarok (és ezekhez nagyon), az Alföldi Róbert rendezte István, a király után már a színházhoz is.

Kétélű fegyver az RMDSZ őszre tervezett, régiósítással kapcsolatos nagyszabású tüntetése, mert úgy tűnik, hogy tulajdonképpen nincs is ok, amiért utcára kellene vonulni.

Akár szent hellyé is változhatna a Patkó. Jelképpé. Ez lehetne a Székely Origó, a székely Clark Ádám tér. A székelyek anyaszék-városa lehetne bátor.

Több mint tizenkét évvel ezelőtt, 2001 májusában Románia akkori államelnöke, Ion Iliescu tett látogatást Székelyföldön, Hargita megyében.

Az ünneplés – a majdnem negyedszázados rutin szerint – lezajlik, de alig marad a nyomában a mocskon és a szétdobált üvegeken kívül egyéb.

Az ökrök mi vagyunk – marosvásárhelyi magyarok. Nem érzik magukat annak, nyájas olvasók?

A magyarok barátjaként ismert államfő azokba rúgott bele, akiknek köszönhetően még mindig államfőként tevékenykedhet.

Hogy mi történt azon a bizonyos hétfő hajnalon, amikor egy csíkszeredai fiatalembert állítása szerint bántalmazott egy vagy két rendőr, nem tudhatjuk biztosan.

Nem szeretnék olyan helyen élni, ahol egyik ember a másikat megölheti, kirabolhatja, megfélemlítheti, zsarolhatja.

Nézem ezt az alkotást és odaképzelem arra a szakrális helyre a tíz-tizenkét méteres magasban a lobogót. Azt, amely körül annyi a botrány, a dac és a meghunyászkodás.