A káröröm létjogosultságáról

Van egy kaján, kissé rosszindulatú szólás a magyar nyelvben: legszebb öröm a káröröm. Azt mondhatnók, hogy ez most Vásárhelyen némi igazolást nyert. Történt, hogy az első forgataggal egy időben, de jócskán megkésve másik rendezvényt szervezett egy fantomegyesület. Meghívtak magyarországi előadókat is, többek között az Eddát. Méltán váltott ki rosszallást a várost szerető fiatalok – és nem csak – körében ez a rászervezés. Azok is háborogtak, akik amúgy igencsak szeretik az említett együttest, de jobb szerették volna őket hallgatni egy másik, mondjuk későbbi időpontban. Amolyan is-is meggondolásból. Meghallgatták, megnézték volna a forgatag előadóit, s majd egy másik alkalommal az Eddát is. Ettől még nem szeretik kevésbé utóbbiakat, sőt. Mindössze ez illeszkedett volna a normalitás keretei közé. De nem így gondolták azok, akik a másik rendezvényt kitalálták.

Aztán jött a hír: az Edda lemondta a „másik” rendezvényen való fellépést. Hírlik, nem csak ők. A stopposok meg a csíkmadarasiak is. És nem azért mondták le, mert nem szeretnének a vásárhelyiek előtt fellépni, hanem mert nem szeretik ha rákutyulnak egy echte vásárhelyi kezdeményezésre egy másikat, egy kétes indíttatásút. Mert ez nem helyes, nem becsületes. Élni és élni hagyni. Ez kellene hogy vezéreljen mindenkit, aki rendezvényszervezésre adja a fejét ebben a sokat próbált Maros-parti városban.

De maradjunk az Eddánál. Őket meghívták, anélkül, hogy szóltak volna nekik: ez ellenrendezvény lesz. Így hát nem is tudhatták, mire megy ki a játék. Már úgy értem, a fellépésen kívül. Aztán csak megtudták. És akkor egyszerűen, a becsületességből adódó természetességgel visszaléptek. A menedzserük nem sokat magyarázkodott. Közölte a tényt. Diplomatikusan, ahogyan ez egy menedzserhez illik. És az sem érdekelte, hogy emiatt anyagi veszteség éri őket. Hétszámjegyű összeg forgott kockán. De hát nem is forgott. Egyszerűen lemondtak róla. Mert nem akartak háttérből mozgatott bábukká válni. És itt jön be az a bizonyos kétes erkölcsiségű káröröm. Mert ne tagadjuk: sokan örvendtek – kárörvendtek – az Edda visszalépésének. Bocsánatos bűn. Amit a kényszerhelyzet generál.

Nem tudom, hogyan lesz tovább. De egy dolog biztos. Eddig az Eddának nagyon sok rajongója volt Vásárhelyen. Ezután még több lesz. Ha majd eljönnek Vásárhelyre, ahogyan eddig is többször eljöttek, még többen mennek el a koncertjükre. És mostantól nemcsak szeretik a zenéjüket, hanem még jobban tisztelik őket. Anyaországiként tudtak, tudnak Vásárhelyben gondolkodni, tudják, hogy az együvé tartozás érzését semmi nem írhatja felül. Sem pénz sem alantas érdek. Ha egyszer lehetőségünk lenne rá, nekik kellene adni a kitüntető vásárhelyi díszpolgári címet.