Háromkirályok országa lettünk

Talán sehol a világon nincs még egy olyan álladalom, ahol egyszerre három király és egy császár regnálna. Ha pedig az egy főre eső koronás fők, udvartartások, valamint a koronatanácsok arányát tekintjük, e tekintetben is messze a világ élvonala fölött járunk. Legalább egyvalamiben legyünk jók mi is, ha már a ipargazdaságilag a bányabéka feneke alatt leledzünk, s mezőgazdaságilag is kilóg a teljes ülepünk a már ripityára szakadt spielhozenből. Ha a kormányzatba feltörekedett, földet soha nem látott mezőgazdálkodó korifeusok továbbra is ilyen halált megvető kitartással züllesztik az agráriumot, megérjük még azt is, hogy szép csendesen éhen hal az országnak az a része, amelyik a piacgazdaságból csak annyit ért, hogy onnan szerzi be a napi betevőt.

De sebaj, dúskálunk királyokban. Van nekünk, ugyebár egy régebbi, a Hohenzollernek családjából, akit 66 éve világgá szalasztottak a kommenisták Sztálin atyuska hathatós segédletével, aztán meggondoltuk magunkat, visszafogadtuk, még a javai egy részét is visszaadtuk neki – na, nem az egészet, nehogy má’... – s azóta is jól megvan az országban. Egy kis konkurenciával ugyan, de békességben.  

Történt, hogy egy szebeni rézműves – ha úgy jobban tetszik: üstfoltozó – cigány jelölte, aztán meg kikiáltotta magát királynak. Egy szomszédja, hogy nehogy már alábbvaló legyen, császárrá koronázta magát. Aztán jól elárulgattak ők ketten egy gyékényen ott a nagyszebeni utcában, egymástól három háznyi távolságra. Csakhogy. Őfelsége, a király jobblétre méltóztatott szenderülni. Gond egy szál sem, örökölte a koronát meg a jogart első Florin fia. Igen ám, de minap ő is eltávozott az örök üstfoltozó mezőkre. Megszervezték a  temetést, de még mielőtt az elhunytat leeresztették volna abba a tizenötezer ajrós kriptába, sebtiben, ott a ravatal mellett megoldották az utódlás kérdését is. Megkoronázták az utódot. S hogy szó ne érje a ház elejét, mindjárt kettőt is koronáztak. Őfelsége mindkét fiát. Egyiket nemzetközi királynak, a másikat meg romániai cigánykirálynak. Így aztán Őelhunytsága nyugodtan bocsátkozhatott alá az újdonatúj márványotthonába. És így esett, hogy immár három királya is van Romániának. I. Mihai (Hohenzollern), valahányadik Dorin és valahányadik Daniel. S ott lóg még Iulian (Rădulescu) császár is a harmadik szomszédban.

És most ne tessék azt mondani, hogy mindezt nem kell komolyan venni! Mármint, azt a két királyt és a császárt. Hát lehet nem úgy venni, amikor két országos tévé élő-egyenesben közvetítette a koronázást meg a temetést?! Igaz, az egyik észbe kapott, s a temetőbe érkezés előtt leállt a közvetítéssel. És lehet-e nem komolyan venni, amikor maga az ország elnöke ment el csütörtökön este a virrasztóba?! Bizony, maga Băsescu elnök érkezett a szebeni palotába koszorústól meg családostól. És a temetésen ott volt minden cigányok jótevője, a Nagy Románia Párt exesített elnöke, EU-s képviselő is. Személyesen. Még szónoklott is. Hiába, ősszel hullanak a koronás fők, s közelednek a választások.

Amikor egy másik kisebbség alanyi, mindazonáltal évszázadokkal korábban megszerzett jogokat kér, akkor úgy tesz a hatalom, mintha nem is létezne ez a csaknem másfél milliós népcsoport. Az lenne a baj, hogy nincs legalább egy királyuk? Lehet...