Szuperholddal „egybekötött” holdfogyatkozás lesz hétfőre virradóra

Több mint 30 év után szuperholddal „egybekötött” teljes holdfogyatkozás figyelhető meg hétfő hajnalban.

MTI

2015. szeptember 27., 17:482015. szeptember 27., 17:48

Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor perigeumba kerül, azaz ekkor ér a Földhöz legközelebb. Ilyenkor csaknem 50 ezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint apogeumkor, azaz a Hold pályájának a Földtől legtávolibb csücskén. A közelségnek köszönhetően az égitest az apogeumkor megfigyelhető teliholdhoz képest 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton.

Az egyszerű holdfogyatkozások meglehetősen gyakoriak, évente átlagosan kétszer fordulnak elő, a 21. században pedig 228 alkalommal vetül bolygónk árnyéka az égitestre. A szuperhold és a holdfogyatkozás egybeesése viszont rendkívül ritka jelenség: legutóbb 1982-ben történt ilyen, a következőre 18 évet, 2033-ig kell várni.

A teljes holdfogyatkozás Európa egész területén megfigyelhető lesz, emellett az égi „színjátékot” élvezhetik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint a Közel-Keleten is. A félárnyék kelet-európai idő szerint hajnali 3:11-kor érinti a Holdat, de jelenléte csak fél órával később válik láthatóvá. A Hold 4:07-kor kezd belépni az árnyékba, és 5:11:10-kor tűnik el teljesen benne, a fogyatkozás maximuma 5:47-kor lesz.

Égi kísérőnk 6:23-kor kezd kilépni a Föld árnyékából, amely bő egy óra alatt vonul le a Hold felszínéről, 7:27-kor hagyja el azt teljesen. A félárnyék halvány szürkés jelenléte azonban még fél órán át észlelhető lesz a Hold korongján. A teljes holdfogyatkozás 1 óra 11 perc 55 másodpercig tart, a totalitást megelőző, valamint az azt követő részleges holdfogyatkozással a jelenség időtartama 3 óra 20 perc.

A következő teljes holdfogyatkozásra 2018. július 27-ig kell várni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés