
Fotó: Kristó Róbert
A Csíkiló Sportegyesület és a szépvízi polgármesteri hivatal szervezésében június 26-án, vasárnap tartják a XII. Szépvízi Lovasnapot a szépvízi Kaszinó kertben.
2011. június 21., 17:112011. június 21., 17:11
2011. június 21., 17:392011. június 21., 17:39
„Tizenkettedik alkalommal szervezzük meg a fogathajtást, de ezúttal a Lovasnap nevet adtuk ennek a rendezvénynek, egyrészt mert egész napos, másrészt pedig idén a fogathajtáson kívül fajtabemutatót is szervezünk” – tájékoztatta portálunkat Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere. Délelőtt 10 órától kezdődik 10–13 különböző fajta lónak a bemutatása, felvezetése, Barta Róbert, a Román Lovasszövetség elnökének irányításával. A fríz, gidrán, welsh póni, shagya, arab telivér, lipicai, halfingler, nónius, furioso fajták mellett helyi munkalovakat is bemutatnak. „Akik részt vesznek a bemutatón, rátekintést kapnak, hogy melyik fajta mire használható. A legtöbb fajta tulajdonképpen bizonyos céllal volt kitenyésztve.”
A fajtabemutató után 13 órától kezdődnek a fogathajtó versenyek, egyes, kettes és négyes fogattal. Közel 20-an jelentkeztek a versenyekre (háromszékiek, kovásznaiak, szentgyörgyiek, kökösiek, gyergyóiak, csíkiak, valamint udvarhelyiek), közöttük vannak olyanok, mint a felcsíkiak vagy éppen a szépvíziek, akik rendszeresen visszajárnak a 2000 óta minden évben megszervezett fogathajtó versenyre, idén viszont jelen lesznek az országos A-kategóriás fogathajtók is. „Ennek hagyománya van Szépvízen, ugyanis a rendszerváltás előtt is voltak fogathajtó versenyek itt” – mesélte a polgármester, aki maga is kettős fogattal szokott versenyezni. „Számomra minden egyes lefutott verseny egy élmény, örömet szerez, és ezért is csinálom. Elmondhatom azt is, hogy én nem tartozom az élvonalba, annak ellenére, hogy vettem részt bajnokságokon, de azok az emberek, akik az állatot, a lovat szeretik, és fogták a gyeplőt, azok nem tudják hagyni. Ezt érezni kell.”
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.
szóljon hozzá!