A hétvégén tartják Kalibáskőn a már hagyományosnak számító kutyafogathajtó versenyt.
2013. február 14., 15:512013. február 14., 15:51
2013. február 14., 18:272013. február 14., 18:27
Amint azt Bencze Tibor szervező közölte, a hóviszonyok kitűnőek, évek óta nem volt példa arra, hogy december elejétől folyamatos hótakaró borítsa a környéket. Ennek megfelelően a versenyzők is jobban felkészültek.
„Az idei szezonban ez idáig megrendezett versenyekkel szemben, ahol viszonylag kevés volt a résztvevő, Kalibáskőre 25 csapat nevezett be. Akárcsak tavaly, indulnak versenyzők az A1 kategóriában – nyolcas huskyfogatok –, ami az egyik leglátványosabb része a versenynek. Itt hárman állnak rajthoz: a csíkszeredai Parajdi Zoltán, a csíkszentmártoni Both Hunor és az óradnai Kiss Attila. A legnépesebb kategória a D1 – kettes huskyfogatok – , itt nyolc csapat küzd a minél jobb helyezésért. Ebben a kategóriában indul élete első versenyén két újonc is, a csíkcsicsói Bálint Imre és a segesvári Tamási Zsolt.”
Idén is lesz tombola, amelyen egy husky kutyakölyköt sorsolnak ki. A verseny szombaton és vasárnap 11 órakor kezdődik. Az eredményhirdetésre vasárnap 14 órakor kerül sor.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!