
Fotó: Kristó Róbert
Ahogy a lányoknál tánc közben bővül a szoknya, úgy bővülnek a csíkszeredai Esztány István által készített táskák, amelyek itthon talán még nem annyira, de a szomszédos országokban egyre népszerűbbek. Készítőjük 2010-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Díj Diák kategória fődíját, az elmúlt hétvégén pedig a magyar divattervezők számára kiírt Gombold újra! Divat a magyar című pályázat rendhagyó bemutatóján, a budapesti Szépművészeti Múzeumban voltak láthatók az alkotásai. A táskakészítő iparművészt zsögödi műhelyében látogattuk meg.
2011. május 11., 17:032011. május 11., 17:03
– 2009-ben végeztél a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) textiltervezői, azon belül pedig bőr szakon. A diplomamunka kollekciódba készültek az első „bővülő táskák”, azóta több mint 350 táskát terveztél és készítettél el.
– A diplomamunkám nagyon tetszett a bírálóbizottságnak, akkor a rektori különdíjat is megkaptam, és ez már egy jó dobbantó volt. Hazaköltöztem, itt indítottam egy kicsi műhelyt, és készítem folyamatosan a táskákat. Azért persze, havonta járok vásárokra, erre-arra. A tavaly a Magyar Formatervezési Díj Diák kategóriájában elnyertem a díjat, aminek megint jó visszhangja volt. És ez így működik, hogy egyik dologból jön a másik. Van, tényleg, már több száz táska, ami eddig elkészült, de mindenik más. Formailag, méretre van egyforma, de mindig más a színvilág. Mivel nincs nagy mennyiségű bőr felhalmozva nálam, mindig változtatom a színskálát is.
– Mi ihletett az első táskák megtervezésekor?
– Foglalkoztatott a népi ornamentika, a népi világ, és hogy azt a mi saját kultúránkból, hagyományainkból hogyan tudnánk kicsit a mai világba átültetni. Mik azok az értékek, motívumkincsek, amiket át tudunk hozni a mai használati dolgokban. A rakottas szoknya volt a kiindulópont számomra: ahogy a lányok forognak tánc közben, úgy bővül a szoknya, és ahogy bővül a szoknya, úgy bővül a táska nálam, tehát ezt a szerkezeti elemet ültetem át a táskába. Egyfajta míves dolog is van benne, ad egy karakteres jelleget a táskának. A funkciójában az a jó, hogy ahogy pakolunk a táskába, úgy tud növekedni a belső mérete.
– Ezzel sok nő álma válik valóra...
– Általában a táskák úgy vannak megszabva, hogy több nagyobb oldaluk van, több szerkezet, én azt próbáltam megtalálni, hogy egy síkbeli dologból hogyan lehet teret alkotni. Nincs „legszebb”, mindenik darab úgymond egyedi. 10–12 modellt készítek folyamatosan, de ennél többféle van. Az hajt előre, hogy minél újabb táskákat hozzak ki, hogy próbáljam a technológiát fejleszteni, és mindig változtassak a modelleken.
– Mi az Esztány-táskák fő vonzereje?
– A legfontosabb, amit én a vásárokban és a vásárlóknak is felajánlok: van rá lehetőség, hogy a megrendelő színt és méretet válasszon, illetve formailag is tudok változtatni. Mindig van egyfajta játékra lehetőség, akár színkombinációkban, méretezésben, és ezt szeretik a megrendelők, van egyfajta szabadságuk, hogy közösen az ő személyiségükre formálhatjuk a táskákat.
– Honnan érkeznek a megrendelések?
– A legtöbb jelen pillanatban Magyarországról, Budapestről főként, de ugyanúgy itthonról is vannak megkeresések. Küldtem még Németországba, Dániába, Svájcba, Szlovákiába, de vittek Amerikába, Svédországba és Spanyolországba is. Mondjuk úgy, hogy kézről kézre, illetve a weblapomnak köszönhetően (www.esztanygaleria.eu) hamar terjed az Esztány-táska híre.
– Jelenleg a zsögödi műhelyedben dolgozol, tervezed, hogy terjeszkedsz majd és nagyobb tételekben gyártod őket?
– Nem sürgetem a dolgokat. Nyilván, hogyha kiadnám, vagy nagyobb gyárban gyártatnám, akkor esetleg több időm lenne tervezni, de most még élvezem azt a fázist, hogy minden egyes táskával kapcsolatban vagyok, valamint kapcsolatban vagyok a vevőkkel. Tudom személyesen, hogy kinek mi tetszett leginkább, és olyan sok plusz tapasztalatot kapok ezáltal, amit eddig nem tudtam megtapasztalni. A vevőtől hamar visszajön a technológiai igény, tehát a vásárló hamar visszatükrözi, hogy jó-e az a termék, vagy éppen mi a hibája...
– Május 8-án a budapesti Szépművészeti Múzeumban a Gombold újra! Divat a magyar című öltözéktervezési pályázat keretében a 420 pályázó közül a 35 legjobb egy divatshow-n mutathatta be munkáit. Itt Esztány-táskákat is láthatott a közönség...
– Nagyszabású divatbemutató volt, ami sok embert megmozgatott, ezért sajnos, nem is fért be mindenki a múzeumba, sokan a kinti kivetítőn nézhették végig a divatshow-t. Díjazásban nem részesültek a táskáim, de a közönségdíj még hátravan, egészen 15-én este 18 óráig lehet szavazni a Facebookon a Gombold Újra! Divat a magyar közönségdíjnál.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!