
Fotó: Veres Nándor
Negyedik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszeredai szervezete A szabadság krónikája elnevezésű történelmi vetélkedőt.
2013. március 16., 20:402013. március 16., 20:40
2013. március 17., 16:432013. március 17., 16:43
A Márton Áron Gimnázium dísztermében péntek délután öt csapat mérte össze tudását. A Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Szakközépiskolából érkező résztvevőknek ismerniük kellett az 1848-as forradalom és szabadságharc történéseit, helyszíneit, hátterét, indítékait, jeles személyiségeit és a kreativitás is fontos szerephez jutott. A verseny három szakaszban zajlott: a csapatok először tesztet töltöttek ki, a második szakaszban a forradalom nagyjait, valamint helyszíneit ábrázoló képeket kellett felismerniük, végezetül pedig a szövegalkotásban kellett jeleskedniük.
„Az EMI két vetélkedőt szervez minden évben, az egyik 1848-hoz, a másik 1956-hoz kapcsolódik. Mindkét vetélkedőnkön viszonylag nagy számban vesznek részt a diákok. A nyereményeink elég szegényesek, hisz ifjúsági szervezet vagyunk, ellenben az mindenképp dicsérendő, hogy a diákok ezáltal is képezik magukat. Magyarságukban, magyarságtudatukban erősödnek meg. Az EMI helyi szervezete fontosnak tartja, hogy a fiatalok ismerjék meg múltjukat, a magyarság múltját, és ezáltal talán a jövőnk is kiszámíthatóbb, illetve jobb lehet” – véli Fülöp István szervező, az EMI elnökségi tagja.
A mostani versenyen első helyezést ért el a Máthé Nóra, Gere Nóra és Lukács Orsolya alkotta csapat, második helyen végzett György Szilárd, András Tamás és Bors Ödön csapata, harmadik lett a Gábor Félix, Gyurka Csaba és Székely Gyula hármas, mindannyian a Márton Áron Gimnázium diákjai.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!