Herczku Ágnes tüzet hozott

Kalotaszentkirályon, Brassóban és Csíkszeredában mutatta be november 12–14. között Herczku Ágnes a Tüzet viszek című legutóbbi lemezét. Csíkszeredában a Makovecz Imre emléke előtt tisztelgő Héttorony Fesztivál keretében a Milleniumi-templomban koncertezett zenekarával és egy meghívott ifjú énekessel. Bár a háromnapos koncertkörút során a fellépőknek – érthető módon – nagyon sűrű volt a programjuk, az énekesnő szívesen vállalta a beszélgetést a csíkszeredai koncert előtt. 

Péter Beáta

2012. november 15., 17:412012. november 15., 17:41

2012. november 15., 18:342012. november 15., 18:34


– Azt írja a honlapján a mostani erdélyi előadásaival kapcsolatban, hogy végre ott is koncertezhetnek, ahonnan a dalok nagy részét kapták. Nehéz eljutni Erdélybe egy-egy népzenei koncerttel?

– Azért nehéz többek között, mert ugye mi ebből élünk, ez a hivatásunk. Ez azt jelenti, hogy amellett, hogy szoktunk jótékonysági koncertet is adni, ehhez pénz kell. És azt is tudjuk, hogy Erdélyben még mindig nincs olyan helyzet, hogy olyan krőzus lenne bárki, hogy azt mondja, gyertek, mert van pénz. Ha most nem állt volna mögöttünk a romániai MOL, akkor nem lett volna három koncert, csak ez a mai. Ugyanis úgy valósítottuk meg ezt a turnét, hogy jött a felkérés a Héttorony Fesztivál részéről, hogy szeretnének minket meghívni a lemezem anyagával Csíkszeredába, ugyanakkor már tárgyalásban álltam a MOL-lal, hogy ők nagyon szívesen finanszíroznak két erdélyi koncertet. Másrészt azért nehéz, mert a most itt játszó zenészek mindegyike valamilyen másik zenekarban is játszik, és nehéz összeegyeztetni a programot.

Én nagyon rég óta tervezem, hogy eljövök koncertezni. Sokat jártunk Erdélybe gyűjteni, és nagyon sokat kaptunk az itteni emberektől. Nemcsak dalokat, hanem nyitottságot, szeretetet, vendégszeretetet. Sokszor olyan furcsa érzésünk volt, hogy idejöttünk, elbeszélgettünk velük, felgyűjtöttünk egy csomó dalt, hazavittük, aztán ami igazán közel állt hozzánk, vagy megszerettük, azokat a dalokat felvettük a repertoárba, és koncerteztünk vele Budapesten, meg kis Magyarországon, és nyugatabbra, a határon túl. Ritkábban Felvidéken. Ezek az emberek biztos, örülnének annak, ha vissza is hoznánk abból, amit mi annak idején kaptunk. Régi álmom volt, utoljára több mint tíz évvel ezelőtt jártam itt koncertezni, akkor még a Fonó zenekarral, többek között Gyimesben és Moldvában. Óriási élmény volt. Néhány éve voltunk itt a Magyar Állami Népi Együttessel, de az megint más. Nagyon-nagyon örültünk a mostani lehetőségnek, tudtuk, hogy hihetetlen fárasztó lesz, a csíkszeredai koncert után rögtön beülünk a buszba, és irány vissza Budapest, gyakorlatilag egyből a Duna Tévé stúdiójába megyünk. Az is jó érzés volt, hogy a csapatból mindenki elvállalta ezt az utat, és nem csak azért, mert én ezt nagyon szerettem volna, hanem mert az összes zenész ismeri azt az érzést, hogy milyen az erdélyi embereknél vendégeskedni, zenét tanulni. Őket is motiválta ez, nemcsak engem.

– Sokat járt Erdélybe is gyűjteni. A Tüzet viszek című lemezén két olyan erdélyi asszony is hallható, akikhez régóta visszajárnak, ugyanakkor ott van a lemezen már az utánpótlás is Fekete Boglárka személyében.

– Az egyik egy magyarszováti asszony, Moneszes Nálió Józsefné Tóth Mariska, vagyis a 89 éves Náli néni, és most eljött Kalotaszentkirályra a koncertre, az unokája áthozta. Láttam rajta, amikor megérkezett, hogy csillog a szeme, és mondtam, ha úgy érzi, jöjjön fel énekelni. Fel is jött, és gyönyörűen énekelt. A másik egy magyarvistai asszony, Gergely Erzsi Erdei, ura után András Jánosné, aki egy picikét fiatalabb, ő 80 éves, és szintén gyönyörűen énekel. Mind a kettő jó humorú, tele kurázsival, csak pozitívan tudom őket említeni. Őket hívtam meg a lemezemre, hogy énekeljenek, mintkét mestert úgymond, akiktől én sokat tanultam. Az is nagy boldogság volt nekem, hogy Fekete Bogi is velem jött erre a turnéra. Ő úgymond a következő generáció, aki ezt a tüzet – amit kaptunk a régi öregektől és mi is továbbvisszük, akik itt ma fellépünk – mint stafétabot át tudja venni. Nemcsak ő persze, de én régóta ismerem Bogit, és nagyon szerettem volna, ha ezen a lemezen közösen dolgozunk.


Ez a tűz a mesterektől kapott tudást is jelenti, a magyar népzene iránti szeretetet, ugyanakkor azt a tiszteletet is, amit érzek azok iránt, akiknek köszönhető, hogy egyáltalán erről tudunk. Vikár Bélától, Bartókon, Kodályon át Kallós Zoltánig, Kelemen Lászlóig, sorolhatnám a neveket, akik vették a fáradságot annak idején, és szekérre ültek, vagy gyalogosan hónuk alá csapták vagy a fonográf hengert, vagy később a szalagos magnót, és fáradtságot nem ismerve gyűjtötték a dalokat, táncokat, viseleteket.

– Elsősorban népdalénekesként ismerik itt, viszont dolgozott már például dj-vel, énekelt különböző zenei műfajokban. Mi jelent kihívást Herczku Ágnes számára?

– Mindig kihívást jelent a népzenét jól énekelni. Nem olyan régen, néhány éve betoppant a kortárs zene az életembe, és elkezdtem fiatal kortárs zeneszerzőkkel dolgozni, ami hatalmas élmény volt. Olyan fantasztikus darabokban énekelhettem, hogy én magam is csodálkoztam. Talán közelebbről újra bemutatásra kerül egy opera Frida Kahlóról, amelyben az egyik szerepet kifejezetten nekem írta a zeneszerző. Na, az kihívás. Ő a diplomakoncertjére írta a darabot három évvel ezelőtt, és a Zeneakadémián volt ez bemutatva nagy szimfonikus zenekarral, ami ugye egy népdalénekes életében nem igazán adatik meg, és ez egy szinte sokkoló élmény volt. Azóta is foglalkoztat. Ha azt az előadást meg tudnánk méltó módon csinálni, azt egy nagy kihívás végigénekelni.


– Jelenleg a Fölszállott a páva egyik műsorvezetője. Mit gondol, mit nyújt ez a műsor a laikusok számára, és mit a népzenével foglalkozóknak?

– Ezt nagyon nehéz megítélni. Én már azt sem tudom objektíven megítélni, hogy egy átlag nézőnek egy koncerten mit nyújthat a népzene. Azt tudom, hogy nagyon sokat lehet ettől kapni. Sokszor volt olyan visszajelzés, legutóbb ennek a lemeznek a bemutatóján Pesten, hogy egy teljesen civil ember véletlenül elvetődött a koncertre, és azt hallottam vissza, hogy ha ő tudta volna, ilyen egy népzenei koncert, akkor folyamatosan erre járna. Hogy valami meg tudja fogni azokat az embereket is, akik nem ebben nőttek fel, nem ezt kutatják, nem ebből élnek meg stb. Megítélni nem tudom, csak bízni tudok abban, hogy ha valaki a sok kapcsolgatás közben odatéved erre a műsorra, és meglát mondjuk egy tizennyolc éves fiút, amint kalotaszegit táncol, akkor először is leesik az álla, hogy mi ez a hihetetlen, fantasztikus tánc. Mert annyit fog ő látni, hogy elképesztő virtuóz, és hogy egy szinte nyikhaj csikó ezt milyen mesterien csinálja. És ha még meghallgatja hozzá a zsűri véleményét, akkor hátha felkelti az érdeklődését a népzene iránt. Ugyanis ebben a versenyben egy laikus számára az lehet nagyon érdekes, hogy nem adatközlő öregek táncolnak, mert arra még rálegyinthet, hogy az öreg bácsi még tanulta régen, és akkor egy kicsit ilyen mosolyogva a bajsza alatt továbblapoz a tévében. De hogy mai fiatalok, nagyon sokszor városi fiatalok művelik ezt ilyen magas szinten, abban van valami olyan plusz, ami megfoghatja az embereket.

Akik viszont csinálják ezt, azoknak meg óriási élmény, hogy végre harminc év után van egy olyan műsor, amikor ez a kultúra kerül a fókuszba. És nagyon sokan kihúzhatjuk magunkat, hogy nem kell eltemetni ezt a hagyományos kultúrát. Mert tessék megnézni, ugye nem véletlenül volt a kiírás behatárolva életkor szerint, és elsősorban a fiatal korosztályt célozta meg, mert ebben is van egy üzenet: demonstráljuk magunk és azok felé is, akik nem ismerik ezt a kultúrát, hogy ennek van létjogosultsága, és ezt nagyon sokan szeretik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés