A tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola csütörtökön immár harmadszorra rendezett termésnapot I-VIII. osztályos diákjai számára, amely keretében közösen adtak hálát az idei termésért. Természetes anyagokból készített műalkotásokkal, a termés megszentelésével, előadással, valamint a ceppel eltáncolásával ünnepeltek a legkisebbek ezen a napon.
2011. október 20., 19:042011. október 20., 19:04
2011. október 20., 19:262011. október 20., 19:26
Kolumbán Csilla vallástanárnő, a rendezvény főszervezője elmondta, a termésnap legfőbb célja a hálaadás az őszi, bőséges termésért. A gyerekek zöldségekből, más természetes anyagokból készített műalkotásaikat osztályonként asztalokra állították ki az iskola udvarán. Ezeket a tavalyi évvel ellentétben nem díjazták, mivel a rendezvényt nem versenynek, hanem ünnepnek szánták a szervezők, ahol mindenki örülhet – tudtuk meg.
Ahogy T. Fejér Lajos kilyénfalvi plébános elmondta a 12 órától kezdődő előadás keretében: „A sorozatosan visszatérő képek éhező emberekről és alultáplált gyerekekről különféle országokból azt mutatják, hogy minden alapunk megvan a hálára, mert ebben az évben is gazdagon terített asztalhoz ülhetünk”. Hozzátette: az Isten maga parancsolta meg ezt az ünnepet, amelynek gyökerei a mezőgazdaságba nyúlnak vissza. A termés nem csak a földművesek ügyességétől függ, ezért kell hálát adni érte. Az ünnepi előadáson a községi iskola igazgatója, Melles Géza, valamint az aligazgató Kolumbán Csaba is részt vett. A kilyénfalvi plébános beszéde után megáldotta, megszentelte az iskola diákjai által gyűjtött terméseket, majd a gyerekek eljárták a ceppelt. A rendezvényhez a 12 tagú kilyénfalvi osztály is csatlakozott.
Az ünneplés ezzel nem ért véget, az iskolamester által felajánlott zsák pityókát megfőzték, és hagymával, túróval társítva fogyasztották az apróságok. Elmondásuk szerint sokkal jobb, finomabb volt, mint a gyorsan megevett tízórai. A falatozás után Veres Gergő vezetésével táncházban vehettek részt az ünneplők.
Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.
Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!