Hagyományőrző gyermektábor Csíkmadarason

Nyolcadik alkalommal szervezte meg idén Csíkmadarason július 3–8. között a Csíki Gyermekek Egyesülete a Csíkmadarasi Polgármesteri Hivatallal, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központtal együttműködve a Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábort.

Péter Beáta

2011. július 06., 16:532011. július 06., 16:53

2011. július 06., 17:342011. július 06., 17:34

A tevékenységeket a helyi kultúrotthonban, illetve az iskolában tartják, ottjártunkkor javában zajlottak a foglalkozások, serényen dolgoztak a kis kezek a kézműves műhelyben, és még serényebben járták a táncot a kis lábak a néptáncoktatáson.

Többnyire I-IV. osztályos gyerekek érkeztek az idei táborba, de V-VIII. osztályos diákok, valamint óvodások is részt vesznek a foglalkozásokon. „A részvételi szám egy picit változó, mert vannak néhányan, akik reggel kijönnek, este mennek, van amelyik nap többen, van, mikor kevesebben, úgy átlagban 125 gyerek és 20 felnőtt van itt. A többségük Csíkszeredából érkezett, de szép számmal jelentkeztek a faluból is. Vannak Lemhényből, Kolozsvárról, Gyulafehérvárról, még kanadai résztvevőnk is van az idén, úgyhogy elég sokfelőlről jöttek” – tájékoztatott az egyik szervező, Ádám Katalin. A táborozók jelentős része már előző években is részt vett a Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban.

Azok a gyerekek, akik a helyi családoknál szálltak meg, délutánonként, esténként belekóstolhatnak az állatgondozásba, tehénfejésbe, ismerkednek a falusi élet szokásaival, a szénacsinálással, kenyér- és kürtőskalács-sütéssel. A kézműves foglalkozásokon a gyerekek beavatódnak a korongozás fortélyaiba, készíthetnek kukucs-babát, kis fa szekérkét, megtanulják a kosárfonást, a karmantyúfán szövést, az ostorfonást, a bútorfestési technikákat, a nemezelés ága-bogát.

„Fele-fele arányban van kézművesség és néptánc, felcsíki és gyimesi táncokat tanulnak, valamint a hét folyamán hegedűoktatás és furulyaoktatás is van kezdő, haladó és középhaladó csoportoknak.” A néptánc mellett népdaloktatás is folyik, a gyerekek a tábort záró mulatságon mutathatják be a tanultakat.
Az idei tábort Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola, a Csíkmadarasi Közbirtokosság, a budapesti Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés