
A gyereknap jegyében Állati Családi Napot tartottak június 4-én, szombaton a csíksomlyói Fodor Ház udvarán.
2011. június 05., 17:592011. június 05., 17:59
2011. június 06., 10:052011. június 06., 10:05
Az első Állati Családi Nap szervezői (a Csibész Alapítvány és Kovács Levente) a családi együttlétek, a közös időtöltés fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet. Változatos programokkal várták a családok minden tagját, a résztvevők a csíkszeredai lovas iskolák lovasbemutatóit, a K9 Vörös Szamuráj Kutyaiskola bemutatóját, a Harom Néptáncegyüttes Ludas Matyi című előadását, a Szent István Alapítvány táncosainak néptáncelőadását, Mesehetes-koncertet, lovas ügyességi vetélkedőt tekinthettek meg a Fodor Ház udvara mögött felállított színpadon és pályán. Ugyanakkor innen indult délután a trianoni megemlékezésre a Csíki Mátyáshuszár Egyesület csapata is.
A Fodor Ház udvarán nagy üstökben főtt az étel, jutott bőven minden résztvevőnek. Bár a délutáni eső itt is beleszólt a programba – a Harom Néptáncegyüttesnek, a csobotfalvi Hagyományőrző csoportnak egy-egy fellépése, illetve egy kutyabemutató maradt el –, amint elállt, a csobotfalviak vígan muzsikáltak a fák alatt. A szervezők mindenképp sikeresnek könyvelik el a rendezvényt, és remélik, hogy lesz folytatás.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!