
„...fő, hogy dolgozzanak” – hagyta ránk Elek apó, amit meg is tesznek a csíkszeredai Xantus János Általános Iskola színjátszó csoportjának tagjai a Kalibáskő Erdei Iskolában zajló program keretében. A Kalibáskő Gyerekvilág Egyesület minden évben megszervezi az Elek apó cimborái a Hargitán színjátszó programot Kalibáskőn.
2011. június 21., 17:072011. június 21., 17:07
2011. június 21., 17:542011. június 21., 17:54
Az idén a Xantus Alapítvány nyert támogatást a csíkszeredai önkormányzattól, így ezáltal június 19-én 20 gyerek vehette birtokába az erdei iskola udvarát: bevették a várat, és nagy lelkesedéssel kiosztották a szerepeket. A program célja, hogy a gyerekek kipróbálhassák önmagukat, ismerkedjenek a színpadi mozgással, mimikával, testbeszéddel, pantomimmal, gesztikulálással. Kreativitásuk az önálló jelenettervezésben és improvizációs játékokban is kifejezésre juthat.
„Nagy sikerük van a helyes beszéd- és kiejtésgyakorlatoknak, valamint az összpontosító és egymásra figyelő gyakorlatoknak, amelyeket játéksorozatonként játszanak még szabadidőben is” – tájékoztatott Kovács Ildikó programfelelős. „A színjátszó programunk rendkívüli népszerűségnek örvend a tizenévesek körében, hiszen ez az a kor, amikor keresik önmagukat, felfedezik és főleg elfogadják társaik és önmaguk hibáit. Ezekre a felfedezésekre nagyszerű lehetőséget ad a színjátszó program a maga gyakorlataival. A résztvevők tudatosságot, önismeretet, önuralmat, önmegbecsülést, környezetünk és társainkra való odafigyelést, a másságok tiszteletét tanulják.”
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!