
Második alkalommal szervezik meg Csíkszeredában a Babahordozó Hetet. Az idei rendezvény a III. Nemzetközi Babahordozó Hét részeként, az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesülettel (röviden Ölbebaba) együttműködve jött létre.
2010. szeptember 29., 18:322010. szeptember 29., 18:32
Az egyesületet olyan édesanyák hozták létre, akik gyermekeiket maguk is hordozzák, és már évek óta azon munkálkodnak, hogy minél több családdal megosszák a babahordozás élményét, közvetítsék annak fontosságát. Céljuk a babahordozás népszerűsítése és a hordozással kapcsolatos tévhitek eloszlatása. Olyan tiszteletbeli tagokat tudhat soraiban, mint prof. dr. Bagdy Emőke, Ónodi Ágnes, dr. Ranschburg Jenő vagy Turi Nagy Éva.
Erdélyben Csíkszeredán kívül még három városban szervezték, illetve szervezik meg a Babahordozó Hetet: Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Nagyváradon. A Hét során az érdeklődők megismerhetik a babahordozást, a gondoskodásnak ezt a természetes, testi-lelki biztonságot nyújtó és igen praktikus módját.
Péntek 11 órától hordozós sétára és szórólap-osztogatásra kerül sor. A rendezvény keretében számos baba-mama tematikájú előadást lehet meghallgatni. Pénteken Pálffy Zsuzsanna A hordozás lelki oldala címmel tart előadást 16 órától, majd ezt követi András Margit főnővér előadása, aki a szoptatás fontosságáról beszél. 18 órától a jelenlévők a hordozók széles skálájával ismerkedhetnek meg, sőt ki is próbálhatják azokat. Szombat délelőtt 11 órától a gyerekek számára Tőzsér Kinga tart kézműves foglalkozást. Délután 4 órától beszélgetésre kerül sor a helyes hordozásról dr. Gaál László ortopéd orvossal. 17 órától dr. Ábrahám Beáta előadását a szoptatás melletti hozzátáplálásról, míg 18 órától Albert Csilla előadását lehet meghallgatni a mosható pelenkákról. Az előadások után ismét lehet babahordozókat próbálni.
A szervezők minden érdeklődőt, családot szeretettel várnak.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.